Leadta a támogató aláírásokat Menyhárt József, a szlovák államfőválasztás magyar jelöltje

Leadta Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke és államfőjelöltje hétfőn a pozsonyi parlamentben az elnökjelöltséghez szükséges támogató aláírásokat.

A leadott íveken több mint 26 ezer aláírás szerepel. Elnökjelölt az lehet, aki legalább 15 ezer támogató aláírást gyűjt össze, vagy megszerzi a 150 fős pozsonyi törvényhozás legalább 15 képviselőjének aláírását. Az aláírások leadásánál jelen volt a felvidéki magyar párt több vezető politikusa is, az aláírásgyűjtés petíciós bizottságának több tagja, köztük Bárdos Gyula Csemadok-elnök, a szlovák államfőválasztások történetének első magyar jelöltje.

„Azért döntött úgy az MKP, akárcsak öt évvel ezelőtt, hogy jelöltet állít a köztársaságielnök-választáson, hogy így a továbbiakban is a hiteles magyar képviseletért dolgozzon” – jelentette ki Menyhárt József az ívek leadását követő rövid sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: rá kell világítani a felvidéki magyarság gondjaira, legyen szó oktatási, kulturális vagy gazdasági kérdésekről. Kiemelte: az összegyűlt aláírások magas száma is azt jelzi, hogy a felvidéki magyarok is úgy érzik: szükség van magyar jelöltre a szlovákiai államfőválasztáson.

Menyhárt az MTI kérdésére válaszolva elmondta: azt akarják, hogy meghallják a felvidéki magyarság hangját, azt, hogy őket is képviselje valaki, mert nem tartják elfogadhatónak, hogy ez a csaknem félmilliós közösség csak egy félmondatos utalásban jelenik meg egy szlovák államfő újévi beszédében, vagy még annyiban sem, mint ahogy az elmúlt években tapasztalható volt. A várt és remélt eredményekkel kapcsolatban azt mondta: a magyar jelöltre leadott minden szavazat megtérül, mert megmutatja a közösség erejét.

„A magyar választók eldönthetik, hogy magyar jelöltre adják a voksukat, vagy egy olyan jelöltet választanak, aki a magyar szavazatokra is számít” – jegyezte meg Menyhárt, utalva arra, hogy Bugár Bélának, a Most-Híd államfőjelöltjének indítása után a szlovák-magyar vegyes párt jelezte: Bugár nem magyar jelöltként, hanem szlovák állampolgárként indul.

Szlovákia történetében az idei már az ötödik közvetlen államfőválasztás lesz. Első fordulóját március 16-án tartják. A második fordulóba a legtöbb szavazatot szerzett két jelölt kerül be. Közvélemény-kutatások szerint ezúttal sem sikerül majd az első körben megválasztani az új államfőt.

Eddig több mint tucatnyian jelezték indulási szándékukat. Ők február végéig adhatják le a jelölésüket megerősítő aláírásokat. A legtöbben ezt már megtették, köztük a felmérések által legesélyesebbnek tartott jelöltek, a legerősebb kormánypárt (Irány) által támogatott Maros Sefcovic, illetve az ellenzéki liberálisok által támogatott Robert Mistrík is.