Lezárult „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat második szakasza

Lezárult az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkárságának égisze alatt szervezett „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat második szakasza: az internetes szavazás. Rengetegen szurkoltak orvosukért, így két héten át folyamatosan négyóránként szavaztak,hogy meghálálják a TOP listás praxisok áldozatos munkáját.

A Google analízisei mutatják, hogy május 20-a és június 2-a között, 14 napon át általában 2-3000 közötti látogató szavazott a www.evpraxisa.hu portálon naponta, azonban akadt olyan nap is, amikor 5000 fölött volt a böngészők és a voksolók száma. A látogatók száma a szavazás két hete alatt az elmúlt években átlagosan 30-40000 közé tehető. Idén sem volt ez másképpen, hiszen már a zárás előtt egy nappal túllépték a bűvös 40.000-ret, és 54267 látogatóval zártak.

Ami a szavazatokat illeti- nem feltétlenül azonos a látogatók és a voksolók száma, hiszen sokan csak híreket olvasnak és nézelődnek- itt is hozzák az elmúlt évek eredményeit: a szervezők az éjféli záráskor 46407 szavazatot összesítettek. A Google analíziséből az is kiderül,hogy az oldalmegtekintések száma / ami azt jelenti, hogy nemcsak szavaznak a látogatók, de nézegetik az ajánlásokat, meg a híreket / több mint 218533 !

A Google azt is jelzi, mely portálok generálják a legtöbb szavazatot. Ezek a következők: Felvidék.ma, Sandorfalva.hu, webbeteg.hu, weborvos.hu, medicalonline.hu, evpraxisa.hu, karpatalja.ma, blikkruzs.hu, blikk.hu és a pályázat saját oldala: www.evpraxisa.hu

A legtöbb hazai szavazat a következő városokból jött: Budapest, Mezőkövesd, Nyíregyháza, Debrecen, Bonyhád, Szeged, Kecskemét, Sándorfalva. A legtöbb határon túlit Marosvásárhely, Kolozsvár, Bukarest, Brassó, Szováta, Csíkszereda, Pozsony és Ungvár lakosai küldték.

Kinyílt a világ a TOP 20 számára, hiszen Amerika, Brazília, az Egyesült-Királyság , Csehország, Németország, Franciaország, Kanada, Írország, Oroszország 501 városából szavaztak. Néhány név és szám: Bécs 87, London 87, Párizs 68, Dublin 38, Prága 29, Frankfurt 18, Harlem 16, Barcelona 12, Róma 10, Brüsszel 8, New York 7, Milánó 6, Atlanta 6, Madrid 5, Toronto 4, Tel-Aviv, Los Angeles, Miami 3-3-3 szavazat, Volgográdból, Dubaiból és Sao Paolóbó városonként 2 szavazat érkezett.

Feje -fej mellett küzdött a mezőkövesdi és a györei háziorvos, hol Dr. Molnár Károly, hol pedig Dr. Csullog Zsolt állt az első helyen. Ugyanez jellemzi a határon túli praxisokat, a nagy mérkőzés a nagymegyeri Dr. Vrezgó Erzsébet és a szovátai Dr. Cuzic Melinda között zajlott. Lelkes szavazóik itt is- ott is igyekeztek megfordítani a sorrendet.

A végeredmény jelenleg nem látható a portálon, a 10-10 TOP listás orvos neve ABC rendben szerepel, ugyanúgy mint a szavazás kezdetén. A szeptemberi díjátadó gálán derül majd ki, hogy ki nyerte meg a „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot határon innen és határon túl, és az is, hogy kik kerültek a dobogós helyekre.