Magyar gasztronómiai és zenei fesztivál kezdődik Pozsonyban

A magyar konyha remekeit bemutató gasztronómiai, illetve zenei fesztivál kezdődik pénteken Pozsony központjában a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozat keretében.

Hundzsa István és az Alldevils, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, valamint Peter Srámek és zenekara, az Esszencia koncertjeivel veszi kezdetét pénteken este a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozat második szakasza, a kültéri rendezvényekre különösen fogékony pozsonyi közönséget leginkább vonzó, háromnapos gasztronómiai és zenei fesztivál.
A rendezvényt a Külgazdasági- és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, a Magyar Kulturális Hetet még pozsonyi nagykövetként megalapító Balogh Csaba és Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere, illetve Pozsony főváros és óváros polgármesterei nyitják meg. A központi helyszínen – az egykori Kossuth téren, a mai Hviezdoslav téren – az egész hétvége folyamán színes kulturális program, könnyű-, komoly és népzenei előadók várják az érdeklődőket, akik egyebek mellett a Daniel Balázs-Boggie Woogie, a Tzomet klezmer együttes, a Bartosz Dworak quartet, és a Kremienok folklór együttes fellépéseit tekinthetik meg. Emellett a fesztivál magyar ételkülönlegességekkel, bor és pálinkakóstolóval és a hagyományos magyar konyha remekeivel kedveskedik a látogatóknak.
A Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét rendezvénysorozatot hiánypótló és hagyományteremtő céllal még 2014-ben hozta létre Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet. A rendezvénynek már első évada is a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott, s az évről évre megújuló kínálatot felvonultató fesztivál mára a koronázási ünnepségek mellett Pozsony egyik legkedveltebb nyári nyilvános rendezvényévé nőtte ki magát.
A koncertek mellett, kiállításokat, filmbemutatókat, népzenei és néptánc-fellépések sorát, különböző gyerekprogramokat és szimpóziumokat is felvonultató programfolyam idei évada is nagy érdeklődés mellett zajlik, a leglátogatottabb produkció eddig az ExperiDance táncegyüttes fellépése volt.
„Nagy volt az érdeklődés minden rendezvényünk iránt, nyilvánvaló, hogy egy táncelőadás iránt nagyobb, mint egy képzőművészeti kiállítás iránt, de amellett, hogy maximalisták vagyunk, azt hiszem, hogy elégedettek lehetünk” – mondta az MTI-nek Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete, a hétfőn Bogányi Gergely koncertjével záruló fesztivált értékelve.