Magyarul beszélő fiatalokat támadtak meg Kolozsváron

Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán. A Stiridecluj.ro hírportál arról számolt be, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, de az okokat még vizsgálják.

A hírportál egy szemtanúra hivatkozva közölte, hogy egy belvárosi utcán a három fiatal amiatt került összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek.

A szóváltás dulakodásba torkollott, amire az egyik támadó gázpisztolyt vett elő, és előbb a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal felé lőtt, és fejbe vágta a fegyverrel. A fiatal megsérült. A tanú arról számolt be a portálnak, hogy az összetűzés helyszínén a rendőrség is vizsgálódott.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek megerősítette az összetűzés tényét. Hozzátette: az okokat, és azt, hogy valóban történt-e fegyverhasználat, még vizsgálják.

A szóvivő elmondta, a rendőrséget hajnali négy óra körül riasztották a Central áruház melletti utcába.

A rendőrök három 26 és 31 év közötti magyar nemzetiségű fiatalt találtak a helyszínen, akik azt mondták, hogy két férfi támadt rájuk. A három fiatalt kórházba vitték, ezért nem lehetett tőlük vallomást kérni. A szóvivő hozzátette, a bántalmazottak várhatóan a nap folyamán tesznek panaszt bántalmazás és minden bizonnyal fenyegetés miatt is a rendőrségen.

„Egyelőre nem tudom megerősíteni, hogy a konfliktus hátterében a bántalmazottak magyar beszéde állt volna. A fegyverhasználatot sem tudom megerősíteni, de az egyik sérült azt mondta a helyszínelő rendőrnek, hogy pisztoly nyelével verték fejbe. Folyamatban van a tanúk kihallgatása is, és a környék térfigyelő kameráinak ellenőrzése” – mondta az MTI-nek Carmen Jucan.

Hozzátette: az ügynek már vannak gyanúsítottai, és a rendőrség most ellenőrzi, hogy valóban részesei voltak-e a szombat hajnalban történt incidensnek.