Meciar: a romák miatt nő a magyarok száma Szlovákiában

Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke szerint a magyar kisebbség száma nem a természetes népesedési folyamatoknak köszönhetően növekedik Szlovákiában, hanem mert egyre több roma vallja magát magyarnak a nyelvhasználatra hivatkozva.

„A romák nálunk nem érvényesítik emberi jogaikat. Képzelje el, hogy ötszázezer roma egyik napról a másikra azt mondaná, ott, ahol tizenöt százalékos részaránya van, roma iskolákat, roma hivatali nyelvet és iratokat szeretnének. Az alkotmány alapján van hozzá joguk, többen azt mondják, ez egy paradoxon, ami igaz is. Ez vezet a magyar kisebbség irányába való engedményeknek, amelyből feleannyian sem élnek itt, mint ahány roma” – jelentette ki Mečiar.

A politikus a romakérdés megoldását a kollégiumi iskolák létrehozásában látja, amellyel bebiztosítanák azt az oktatást és nevelést, ami alapesetben hiányzik. „Szlovákiának van választási lehetősége. Vagy ostoba politikát folytatunk, mint az SaS, vagy a romák harmadik generációját szociális segélyekből tartjuk fenn. Mindenki megszámolhatja, ez hány milliárdos kiadás” – tette hozzá Mečiar.

Kitekintő