Még tart „ A nemzet háziorvosa” pályázat!

A szervezők idén is minél több határon túli családorvost szeretnének üdvözölni a budapesti novemberi díjátadó gálán, ezért várják a hálás páciensek mellett a kisebb-nagyobb közösségek (polgármesteri hivatalok, plébániák, idősotthonok, nyugdíjas klubok, könyvtárak, szerkesztőségek, iskolák stb.) ajánlását, történeteit is portáluk ajánló oldalán!

Eddig 140 ajánlás érkezett az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának égisze alatt meghirdetett A nemzet háziorvosa pályázatra. A hazai és határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését erősító pályázaton a hálás páciensek ajánlhatják orvosaikat egy-egy történettel.

A magyarországi ajánlások jönnek a kisebb településekről így például az 530 lakosú Egyedről, az 1700 lakosú bodrogközi Ricséről, és persze a nagyvárosokból: Budapest, Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kecskemét és a többiek.

Érkeztek határon túli ajánlások is Kárpátaljáról és Erdélyből. Akad olyan nagydobronyi doktornő, akit öten is javasoltakó a díjra. A www.evpraxisa.hu portálon olvashatnak kisdobronyi, nagydobronyi, badalói és zetelakai történeteket is.

Tavaly a 10 legjobb határon túli háziorvos között 5 erdélyi állt a dobogón, közöttük az első helyezett Dr. Cuzic Melinda Szovátáról, aztán Dr. Széles Czézár Júlia Csíkszeredáról, Dr. Finna Judit és Dr. Szabó Zoltán Marosvásárhelyről, valamint Dr. Erdő Szabolcs Brassóból. A második helyezett a felvidéki Dr. Vrezgó Erzsébet volt Nagymegyerről, a kárpátaljaiakat pedig négyen képviselték: Dr. Bújdosó Erzsébet Tarnócról, Dr. Kovács Mihály Viskről, Dr. Mihajlec Gréta Ungvárról, és Dr. Szabó Erika Tiszasalamonról.

Szeptember 14-ig várják az ajánlásokat!

Olvassa a http://www.evpraxisa.hu/ portált, és – ha úgy véli, megérdemli- írjon egy történetet háziorvosáról, hátha éppen ő nyeri meg „A nemzet háziorvosa” pályázatot!