gazdasagi novekedes 01

Megalapították a Vajdasági Fejlesztési Ügynökséget

A vajdasági parlament képviselői kedden este elfogadták a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség megalapításáról és a Vajdasági Beruházásokat Támogató Alap (VIP Alap) megszüntetéséről szóló határozatot.

A 109 képviselő közül 78-an támogatták, 27-en pedig ellenezték a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség megalapítását, ketten tartózkodtak és ketten nem szavaztak. Nenad Borović képviselő több módosító javaslatot is benyújtott, de a parlament nem fogadta el azokat.

Igor Mirović tartományi kormányfő elmondta: a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség célja, hogy nyitott és átlátható módon nyújtson konkrét pénzügyi támogatásokat Vajdaságban az új munkahelyek megnyitására.

A parlamenti ülésen elmondták, hogy az ügynökség a VIP Alap jogi utódja lesz. Megalapításának célja továbbá a tartományi kormány fejlesztési politikájának támogatása, és a jobb feltételek megteremtése Vajdaság gyorsabb gazdasági fejlődéséhez.

Az ülésen bejelentették, hogy a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség egy hónap múlva kezdheti meg a munkát, amint befejeződnek a bejegyzés körüli formális folyamatok. Az ügynökségben kevesebb mint 30 személy dolgozik majd, és nem vesznek fel újabb embereket. Az ügynökség vezetője kezdetben Nataša Pavićević Bajić lesz, aki eddig a VIP Alap igazgatója volt, később az ügynökség jogszabályaival összhangban határozzák majd meg az igazgatóválasztás módját és feltételeit.