Meggyalázták Széchenyi István szatmárnémeti szobrát

Ismeretlenek szerda virradóra meggyalázták Széchenyi István köztéri szobrát Szatmárnémeti régi főterén – tájékoztatott a szatmárnémeti polgármesteri hivatal.

Az elkövetők piros, sárga és kék festékkel azt írták román nyelven a szobor talapzatára, hogy „ez itt Románia” és román nemzeti zászlót is a szöveg mellé festettek.

Széchenyi egységet, fejlett és szabad Európát hirdetett

Kereskényi Gábor polgármester a szerdai nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az üzenet nemcsak a magyarság, hanem a város valamennyi lakója elleni támadás, hiszen – mint érvelt – Széchenyi azt képviselte, amit ma minden magára valamit is adó politikus hirdet: egységes, fejlett és szabad Európát. „A fejlődés és szabadság gondolata pedig nemcsak a magyaroké, nem irányul senki ellen, minden haladó és tisztességes ember egyetért vele, legyen az magyar, román, sváb vagy roma” – vélekedett az elöljáró.

A békés együttélés hangulata megváltozott

A polgármester hozzátette: Szatmárnémetit az utóbbi 27 év során a békés együttélés jellemezte, de az utóbbi hónapokban megváltozott a helyzet. Szerinte egyes politikusok kísérleteznek hónapok óta a város román és magyar közösségének az összeugrasztásával, és szándékukhoz könnyen befolyásolható, gyanús hátterű személyeket használnak fel.

„Nem nézhetjük tétlenül, hogy politikai kalandorok és a megrendelésükre romboló vandál kezek közösségünkre támadjanak” – fogalmazott a polgármester, és arra szólította fel Szatmárnémeti tisztességes polgárait, hogy együtt védjék meg közös értékeiket.

Minden szükséges jogi lépést megtettek

Kereskényi Gábor azt is közölte, hogy a polgármesteri hivatal megtette a szükséges jogi lépéseket, és az illetékes hatóságoktól elvárja a határozott és gyors fellépést: a tettesek és a felbujtók mielőbbi felelősségre vonását. Széchenyi István egész alakos szobrát március 15-én avatták fel Szatmárnémeti régi főterén.