Megrongálták Wass Albert síremlékét Marosvécsen

Megrongálták Wass Albert író síremlékét az erdélyi Marosvécsen (Brincovenesti), az ottani Kemény-kastély kertjében – közölte az MTI-vel szerda este Nagy Kemény Géza, a kastély egyik tulajdonosa. Elmondása szerint a kő síremlékről ismeretlenek lecsavarozták és elvitték az író portréját ábrázoló, Hunyadi László szobrász által készített bronz emlékplakettet. A bűncselekményről a helyi rendőrség értesítette Nagy Kemény Gézát, aki azonban nem tudott azonnal a helyszínre utazni. A rendőrök azt mondták neki: lopás vagy garázdaság történt, esetleg sírgyalázásról van szó.
Utóbbi lehetőségére utal szerinte, hogy az elkövetők „lepattintották” az Erdélyi Helikon íróinak emlékére tavalyelőtt állított kopjafa márványtábláját is, és a fényképeken látszik, hogy a nemzeti szalagok és más „nemzeti jellegű dolgok a földre vannak dobva”.

Ezt Benkő Mihály marosvécsi református lelkész is tudja igazolni – mondta. A helyszínen járt Barta József holtmarosi pap, a Wass Albert alapítvány egyik alapítója is, ő tett feljelentést a rendőrségen, de „tegnap érkezett Erdélybe haza az író fia, Wass Endre, és ő is értesült a történtekről”.

Nagy Kemény Géza – báró Kemény János második unokája – hozzátette, hogy nyáron hetente 100-200 ember látogatta meg az emlékművet Magyarországról, hogy Wass Albert emléke előtt fejet hajtson.