Megszólalt a miniszter: száz százalékkal drágulhat a benzin

Három héttel a költségvetés benyújtása előtt George Osborne brit pénzügyminiszter egyre többet céloz arra, hogy a kormány csökkentheti az üzemanyagokra kivetett adó mértékét, számolt be a BBC. A pénzügyér a toryk tavaszi, Cardiffban megrendezett konferenciáján a gazdaságélénkítésről, illetve a kormány adóterveiről is beszélt. A találkozó mégsem telt nyugodtan: a beszédek alatt a helyszín előtt folyamatosan tüntettek a szakszervezetek, akik a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoztak.

 

A brit kormány korábban már kérte az Európai Bizottságtól, hogy néhány kisebb szigeten csökkenthesse az üzemanyagokat terhelő adó mértékét. Mostani beszédében a pénzügyminiszter megerősítette: azt tervezi, hogy az új költségvetésben semmiképpen sem emelik majd a benzinre kivetett jövedéki adót. „Tudom, mennyire fájdalmas a növekvő olajár a brit családok számára. Tudom, hogy az emberek a saját bőrükön érzik a megszorítást”, tette hozzá Osborne.

Az ellenzéki Munkáspárt árnyék-pénzügyminisztere, Angela Eagle természetesen azonnal visszavágott a kormánypárti bejelentés hallatán. „A Labour-kormány gyakran elhalasztotta a jövedéki adó növelését, főleg akkor, amikor az olaj ára ilyen mértékben nőtt”, dicsérte saját pártjának tetteit a politikusnő. Hozzátette: a kormánynak az ÁFA mértékét is csökkentenie kellene, ugyanis ez is jelentősen hozzájárul a magas benzinárakhoz.

Britannia a szokásosnál is jobban szenved a kemény fiskális politikától, és a legújabb adatok szerint könnyen lehet, hogy a túlzott megszorítások ismét recesszióba vezetik az országot. Az elmúlt hónapok GDP-adatai is ezeket a félelmeket látszanak alátámasztani.

kitekinto.hu

 

 A kabinetnek azonban nem csak az elégedetlen baloldali aktivisták, hanem az egyre növekvő üzemanyagárak miatt is főhet a feje. Alan Duncan nemzetközi fejlesztési miniszter nemrég a Timesnak adott interjújában már azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a benzin ára a közel-keleti események miatt akár a kétszeresére is nőhet.