Megújul a Magyar Királyság egyetlen volt paulánus kolostora

Somorján egy rég áhított munka kezdődhet meg hétfőn, mégpedig a volt paulánus kolostor felújítási munkálatai.

2017-ben az Interreg Szlovákia – Magyarország pályázati kiírásban Somorja városának önkormányzata, illetve a győri Szent Mór Bencés Perjelség sikeres pályázatot írt, aminek eredményeképpen megújulhat a somorjai Korona, illetve végbemehet a győri Szent Mór Perjelség épületének rekonstrukciója is.

A nemzetközi projekt fő célkitűzése a kulturális örökségi helyszínek együttműködésének és fejlesztésének támogatása, illetve a határ menti térség idegenforgalmi vonzerejének növelése. Ez utóbbi célt fogják szolgálni a projekt eredményeként megrendezésre kerülő közös kiállítások és kórustalálkozók, a megújult épületek ugyanakkor várhatóan vallási-egyházi témájú konferenciák helyszínéül is szolgálnak majd.

„A fejlesztést városunk önkormányzatának az Arrabona EGTC európai területi együttműködési csoportosulás megalapításában és működtetésében vállalt részvétele teszi lehetővé. A társulás 2010-ben Győr, Mosonmagyaróvár, Dunaszerdahely és Somorja részvételével alakult; hosszú távú, 2020-ig szóló fejlesztési tervét 2014-ben fogadtuk el. Jóllehet hosszabb időn át nem sikerült olyan pályázati lehetőséghez jutnunk, amely céljainkkal összhangban állt volna, az idő igazolta, hogy érdemes volt kivárnunk. A Korona városi tulajdonban lévő részének és udvarának felújításával sokunk régóta dédelgetett álma válik valóra – Somorja központjában létrejön egy olyan reprezentatív központ, amely az idegenforgalmat, a művelődést és a szórakozást egyaránt szolgálja majd” – nyilatkozta korábban Bárdos Gábor, Somorja volt polgármestere.

A somorjaiak már hónapok óta kérdezgették, miért nem történik semmi a város egyik utolsó, még felújítatlan épületével, noha eredetileg 2019-ben kellett volna befejeződniük a munkálatoknak. A kérdésre a közbeszerzésekkel kapcsolatos országos probléma adja meg a választ, de mindezek ellenére hétfőn megvalósítási szakaszához érkezik a Korona felújítási projektje. A közbeszerzési eljárás végül sikeresen lezárult, Somorja város önkormányzata pedig szerződést kötött a zsolnai székhelyű SOAR Kft.-vel, mely cég munkatársai a jövő hét elején kezdik meg az építkezés előkészítését, a felújítás pedig 2020 folyamán fejeződnek be.

A Korona épületének felújítása Somorja központjában megteremti egy kulturális és turisztikai információs központ létrehozásának lehetőségét is, amelynek szolgáltatásait évente várhatóan több ezren veszik majd igénybe, hozzájárulva az idegenforgalom fejlődéséhez városunkban.

A történelmi Magyarország területén a somorjai az egyetlen paulánusok számára épített kolostor. A szerzetesrendet I. Lipót császár ajánlására Széchényi György esztergomi érsek gróf Pálffy Miklós közbenjárására 1720-ban telepítette Somorjára. Az általuk épített templom és rendház a kései barokk építészet kiemelkedő alkotása. A két épület J. G. Altenburger tervei alapján épült 1722 és 1778 között.

A paulánus vagy Jézus Mária-rendet – ahogy kezdetben nevezték – Paulai Szent Ferenc alapította, IV. Sixtus pápa megerősítésével, 1474-ben. A paulánusok szigorú aszkétaéletet élő koldulórendi szerzetesek voltak. Gyakran összetévesztették őket a pálosokkal, hiszen minimistáknak is nevezték magukat („legkisebb testvérek”). Jelszavuk, a Charitas (szeretet) Istenhez és felebarátaikhoz való kapcsolatukat fejezte ki. Alázatos és bűnbánó életet éltek, és egyéb szerzetesi fogadalmaik (szegénységi és hallgatási fogadalom) mellett még a hús fogyasztásáról, valamint a zsírral és a vajjal készült ételekről is le kellett mondaniuk. A templom mögött, a mai plébánia helyén régebben halat és teknősöket tenyésztettek, ugyanis ezek nem számítottak húsételnek.

A paulánusok kezdetben kolostor- és templomépítő, később missziós, lelkipásztori és oktatói tevékenységet is folytattak, holott kolduló rendként ez nem lett volna feladatuk. Ennek ellenére II. József 1786-ban őket is feloszlatta.

Felvidék.ma