Németh Zsolt: Az autonómia nem követelés, hanem prognózis

A 22. Bálványosi Szabadegyetemen a Kárpát-medencei autonómia kérdését vitatták meg a résztvevők. Németh Zsolt külügyi államtitkára romániai magyarok autonómiájának fontosságát hangoztatta.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke annak a közösségnek a nevében, amely legjobban áll autonómia ügyében, azt hangsúlyozta, hogy nem lehet autonómiát megvalósítani, ha az adott határon túli magyar közösség nem tud szót érteni az ottani nemzeti többséggel. Hazudik önmagának, aki arra számít, hogy majd az Európai Unió vagy Magyarország elintézi ezt helyette – mondta a VMSZ elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem mindegy, hogy az anyaország kormánya milyen álláspontot képvisel.

Szlovákiában az autonómia ügye jelenleg nem az első számú politikai kérdés az ottani magyarok számára, a nyelvhasználat ügye sokkal fontosabb jelenleg – mondta Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Az autonómia kérdésétől a többségi nemzet teljesen elzárkózik – tette hozzá.

Az autonómia célja a kárpátaljai magyar közösségnek, ezt a Szovjetunió széthullásakor népszavazáson is megerősítették, de megvalósítani eddig nem sikerült. Az ukrán törvények ugyanis tiltják ezt – mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós.

Az erdélyi magyar szervezetek közül az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kapott meghívást a nemzeti kerekasztalra. Képviselői egyet értettek abban, hogy az autonómia ügye közös. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy gondolja, hogy a többségi nemzettel való megegyezés útja a járható út, de Bukarest-Budapest-Brüsszel tengely mentén.

Toro T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a nemzetpolitikai konszenzus kialakítását tartja az egyik legfontosabb pillérnek, hiszen az elmúlt két évtizedben ez folyamatosan meghiúsult. Ezért a nemzeti minimumot tartalmazó erdélyi stabilitási egyezmény megkötésének kezdeményezését jelentette be.

Németh Zsolt a külügyminisztérium parlamenti államtitkára az erdélyi autonómia ügyet kulcskérdésnek nevezte az egész Kárpát-medencei magyarság szempontjából, és kijelentette, hogy a székelyföldi autonóm tartomány nem fogja gyengíteni Romániát. Autonómia márpedig lesz, az egész Kárpát-medencei magyarság számára – zárta a délelőtti beszélgetést.

MR1-Kossuth Rádió