Népzenei és néptáncos fesztivál a Délvidéken

Idén június 1. és 3. között tartják meg a 36. Durindó és a 49. Gyöngyösbokréta Fesztivált, a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléjét Magyarkanizsán.
A Durindó műsorában népzenei együttesek és szólisták lépnek fel. A Gyöngyösbokréta műsorában a néptáncegyüttesek és szólisták mellett népszokásokat előadó csoportok is szerepelhetnek.

A Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója jegyében péntektől vasárnapig tartó fesztivál első két napján a 36. Durindó programja várja a közönséget, a 49. Gyöngyösbokrétát pedig vasárnap rendezik meg – derül ki a magyarkanizsai önkormányzat MTI-hez eljuttatott programismertetőjéből.

Az idei Durindón több mint 60 szórványvidéki település kórusai és népzenészei lépnek fel, a Gyöngyösbokrétán látható tánccsoportok száma pedig meghaladja a harmincat.

A találkozó nem versenyjellegű, ugyanakkor a fesztivál művészeti bizottsága minden résztvevő teljesítményéről szóbeli értékelést ad a fesztivál napján, valamint később írásban összegező szakmai értékelést készít.

A fesztivál szereplői emléklapot és ajándékot, a fellépők egyesületei pedig emléktárgyat kapnak – olvasható a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján olvasható ismertetőben.

forrás:kulturport.hu