Ötmilliárd forint jut idén a Csoóri Sándor-programra

Csoóri Sándor volt az, aki a 20. század végén általános érvénnyel megfogalmazta: a népi kultúra nemcsak múltunk része, hanem a jövőnk záloga is – emlékeztetett a projekt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán hozzátette: ha a magyarság a 21. században is erős közösség akar lenni, akkor újra át kell élnie a népi hagyományt, a program célja ezért a népművészet, a hagyományőrzés, a vidéki lét, az önazonosság megélésének segítése. A népművészet olyan hagyomány, amelyet egyre nagyobb elismerés övez a társadalom részéről, erre jó példa a közmédia Fölszállott a páva elnevezésű vetélkedője – jegyezte meg a miniszter.

Balog Zoltán beszámolója szerint 2017-ben, a Csoóri Sándor program első évében 2,5 milliárd forintból 1349 néptánc- és népzenei együttest, népdalkört támogattak szerte a Kárpát-medencében. A támogatást a pályázaton nyertes csoportok többek között népviseletek készíttetésére, hangszerbeszerzésre, technikai eszközök vásárlására, szakmai oktatói munkára, fellépéseik során élő népzenei szolgáltatások igénybevételére használhatják fel.

Az 5 milliárd forintos idei keretre kiírt pályázat csütörtökön jelenik meg a tárca, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján és ezúttal már a tárgyalkotó népművészet is a támogatott műfajok közé kerül – közölte a miniszter.

A program nyílt pályázatain a néptáncegyüttesek 1,8 milliárd, a táncházak 220 millió, a népzenei együttesek, népdalkörök 530 millió, a tárgyalkotó népművészeti közösségek 500 millió, a határon túli hivatásos magyar néptáncegyüttesek pedig 250 millió forintos keretre pályázhatnak. Népzeneoktatási programok megvalósítására 330 millió, az országos, regionális és megyei hatókörű népművészeti szervezetek közösségfejlesztő programjaira pedig 700 millió forint jut.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: ma Magyarországon több mint 300 ezren foglalkoznak hagyományőrzéssel mintegy 1600 csoportban, amelyekkel évente 2000 rendezvényen találkozhat a közönség.

A közelmúltbeli fejlesztések közül Nyitrai Zsolt kiemelte a Budai Vigadó épületének 5,5 milliárd forintból 2018 nyarára befejeződő felújítását és a Fonó Budai Zeneház szintén kormányzati támogatással zajló felújítását.

Szigetvári József, a Százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes vezetője, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár igazgatója hozzátette, az egész Kárpát-medencére tekintve a félmilliót is eléri a magyar népművészettel foglalkozók száma.

A Csoóri Sándor-program nemcsak Magyarországon számít jelentősnek, hanem nemzetközi mércével is: ma sehol a világon nincs ilyen típusú támogatás a népművészet számára – emelte ki a kezdeményezés jelentőségét Szigetvári József.