Ötödik alkalommal szervezték meg a Vajdasági Vágtát a Nemzeti Vágta előfutamaként

A dél-bácskai Temerint képviselő Nagy Arnold ért be elsőnek szombaton az ötödik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtán Fantázia nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépe (Zobnatica) településen – számolt be honlapján az eredményről a szabadkai Pannon RTV.

Második az óbecsei Davidovity Deján lett Koprával, harmadikként pedig Kubik Patrik ért célba Topolya színeiben Szilaj hátán. A három lovas mellett a Zobnaticai vágtát megnyerő Rizvan Sakic Alimpije nevű lovával képviseli majd a Vajdaságot a budapesti Nemzeti Vágtán szeptemberben.
A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenkilenc délvidéki település nevezte be lovát és lovasát.
A helyszíni jelentések szerint több ezren látogattak ki a lovas ünnepre, a szép idő és a kísérőrendezvények sokszínűsége a vártnál is több embert vonzott a településre. A futamok mellett lovasbemutatót, csikósbemutatót, fogathajtó-versenyt, valamint különböző szórakoztató programokat tartottak. Ezen felül Kishuszár Vágtát is szerveztek, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon.
Bunford Tivadar szervező elmondta, a Vajdasági Vágtát a közösségépítés, a lovassportok népszerűsítése és a vajdasági lóállomány felújítása céljából indították el öt évvel ezelőtt.
A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.