Óvodafelújítások a Bodrogközben és az Ung-vidéken

Dr. Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke 2018. szeptember 11-én három felújított óvodát adott át Bodrogközben és Ung-vidéken, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. A kisgéresi, nagytárkányi és csicseri tanintézmények nagyrészt magyar állami támogatásból szépültek meg.

A kisgéresi óvoda átadási ünnepségén a Himnusz elhangzása után az intézmény vezetője, Palágyi Erzsébet köszöntötte a megjelenteket. „Nagy-nagy nap ez számunkra, hiszen ma itt állhatunk egy megújult, a kor követelményeinek megfelelő modern épület előtt, óvodánk kívül-belül megújult” – fejezte ki örömét az igazgatónő. Ezután az óvodások kultúrműsorral kedveskedtek a résztvevőknek.

A község polgármestere Furik Csaba köszönetet mondott a gyerekeknek a szép programért, ahogy az őket felkészítő óvónőknek is, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez év szeptemberétől már felújított óvodába járhatnak a legkisebbek. Ezután üdvözölte a vendégeket és megjelenteket. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Haraszti Attila Magyarország Kassai Főkonzulja, valamint jelen volt Czibula Ádám, a Bethlen Gábor Alap felvidéki igazgatója is.

Egy nemzeti közösség tagjai vagyunk
Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos kifejtette: „Az óvodafejlesztési program fogadtatása rendkívül pozitív és az egész közösségeket megmozgatja”. Hozzátette, a program lehetőséget nyújt az óvodapedagógia teljes megújítására, emellett egész közösségeket mozgat meg, és már azt is látni lehet, hogy a felújítások gyermeklétszám-növekedést ugyancsak hoznak az intézmények számára. A cél az, hogy a Kárpát-medencei magyar óvodákba járó 48 ezer gyermek száma, a demográfia és az elvándorlás ellenére, 60 ezerre növekedjen”– fogalmazott Grezsa.

Grezsa István elmondta: „Elsődlegesen a helyi embereken és szervezeteken múlik, hogy az intézményeket milyen tartalommal sikerül megtölteni, és ebben számítunk a történelmi egyházak segítségére is” – fogalmazott. Hozzátette, bízik benne, hogy ez a program is segít eljuttatni a helyi közösségnek a magyar kormánynak azt az üzenetét, hogy a magyarok, éljenek az anyaországban, vagy a külhoni területeken, egy nemzeti közösség tagjai. „Számunkra természetessé vált, hogy ha nekünk több van, akkor abból részesíteni kell a határon kívül élő honfitársainkat is, hiszen a nemzet, csak így ép és egész”– mondta. Hangsúlyozta: „Magyarország felépítette a falakat, de az, hogy milyen tartalommal telik meg belül az óvodapedagógia révén, az már önökön múlik”.

Az oktatás első pillére az óvoda
Menyhárt József ünnepi beszédében leszögezte: „Az oktatás első pillére az óvoda, az anyanyelvi oktatásnak pedig ez az alapja, hiszen a gyermek ebben a korban teremti meg azt az anyanyelvi bázist, amire később ráépít” – jelentette ki az MKP elnöke az ünnepélyes átadón. Kiemelte, hogy a magyar kormányt nagy köszönet illeti az óvodák felújításához nyújtott rendkívül fontos segítségért. Kifejezte, mennyire sajnálatos, hogy ezt a szlovák állam nem tette meg, holott a szlovákiai magyar adófizetők pénzéből kötelessége lett volna.

Évről-évre emelkedik az intézménybe beíratott gyermekek száma
Furik Csaba portálunknak nyilatkozva elmondta, hogy a kisgéresi óvoda a felújításokra nagyjából 150 ezer eurót kapott a magyar államtól az Ovi 1-es program keretében.

„Kisgéresben régi, rossz energiahatékonysággal rendelkező gázkonvektorokkal fűtöttek az óvodában, melyek eléggé veszélyesek voltak az itt tartózkodókra. A programnak köszönhetően modern központi fűtésre váltottunk, a folytonos beázásokat okozó lapos tetőt nyeregtetőre cseréltük. Az épület hőszigetelése sem volt megoldott, most sikerült a külső falakat leszigetelni és színes külső burkolattal ellátni, mondhatni új köntöst kapott az épület”– fogalmazott Furik.

A polgármester azt is elmondta, hogy a nyílászárókat már korábban kicserélték, a mostani munkákhoz a szlovák államtól nem kaptak támogatást, azonban a falu saját költségvetéséből mintegy 5-6 ezer euróval hozzájárult a megújuláshoz. A régi, falon elhelyezett villanyvezetékek is ennek köszönhetően lecserélődtek és a falba építették be azokat, majd elvégezték a belső burkolást és festést, valamint a padlók burkolását.

„Hála Istennek évről-évre emelkedik az intézménybe beíratott gyermekek száma, most úgy 27 gyerekkel számolunk. Ezzel egyelőre nincs gond, nagyrészt helyiek látogatják az intézményünket” – állapította meg a polgármester.

A most felújított épületkomplexum az 50-es évektől szolgálja a helyi közösséget, habár történtek kisebb-nagyobb munkálatok az épületen, azonban a magyar állam segítsége nélkül a helyi gyerekek szeptembertől nem kezdhették volna az új tanévet ilyen gyönyörű környezetben, mondta a polgármester. „2011 óta folyamatosan bombáztuk a szlovák hatóságokat kérvényeinkkel, de nem jártunk sikerrel, olyan feltételeket szabtak, amelyeket nem tudtunk volna teljesíteni, például 10 gyerekkel kellett volna emelni a beíratottak létszámát. Szerencsére, Magyarország segítő kezet nyújtott”.

A 3 intézmény együttesen 77 millió forintot kapott a magyar kormánytól
„Kisgéresen van a mai átadók közül a legnagyobb támogatás, 47 millió 100 ezer forint, Nagytárkány kereken 21 millió forintot, míg a harmadik kedvezményezett, Csicser 8 millió 900 ezer forintot kapott” – nyilatkozta portálunknak Czibula Ádám, a Bethlen Gábor Alap felvidéki igazgatója.

A három intézmény felújítását együttesen mintegy 77 millió forinttal segítette a magyar kormány. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében a felújított óvodák száma a Kárpát-medencében egyelőre száz körül van, az új intézményeket többnyire 2019-ben és 2020-ban adják majd át.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program két ütemében 38,5 milliárd forintból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program keretében a Felvidéken csaknem 150 intézményt újítottak-újítanak fel, és 32 új intézményt építenek.