Pásztor István: 2016 a lehetőségek éve volt

A lehetőségek évének nevezte a 2016-os esztendőt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Magyar Szó című újvidéki napilap hétvégi számának adott interjújában.

A magyar kormány támogatásával létrejött a vajdasági gazdaságfejlesztési program, és az első évben sikerült kiépíteni annak működőképes, átlátható, a magyar és a szerb jogrendnek is megfelelő pályázási rendszerét – idézte fel.

Pásztor István kiemelte: “nemzetpolitikai értelemben jelentős, hogy nekünk sikerült a határon túli közösségek közül elsőként kidolgozni egy gazdaságfejlesztési koncepciót, és megszerezni hozzá a magyar kormány bizalmát és támogatását. A hároméves fejlesztési program első évét tudjuk most magunk mögött, sikeres év volt”. Hozzátette: a program visszaigazolta, hogy a vajdasági magyar közösségnek van egy fejlesztésekre kész vállalkozói rétege.

“Több mint 2900 jelentkező volt eddig, 15 pályázatot zártunk le, nyolcvan százalék feletti a sikeres pályázók aránya” – ismertette a VMSZ elnöke, majd úgy folytatta: jövőre az idei forrásoknak a negyvenszerese áll majd rendelkezésre.

A gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis-és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve visszafordítása.

Pásztor István szerint az elvándorlás általános közép-kelet-európai jelenség, sőt világjelenség. “Ahol megélhetési gondok vannak, nincs elég munkalehetőség, onnan máshova mennek el az emberek, máshol keresnek lehetőségeket. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt a folyamatot lassítsuk, megállítsuk, visszafordítsuk. Akik elmentek, nem úgy mentek el, hogy soha többé nem akarnak visszajönni. Segítenünk kell azokon is, akik itt kívánnak maradni, ezáltal megteremtve a lehetőséget a visszatérésre” – részletezte.

A legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője rámutatott, hogy a gazdaságfejlesztési program mellett jövőre több jelentős befektetés, felújítás is megkezdődhet, illetve befejeződhet. Ezek közül a szabadkai zsinagóga, a Szent Teréz-székesegyház és a tanítóképző épületének felújítását, a vajdasági Tanyaszínház állandó épületének befejezését és a doroszlói kegyhely kialakítását emelte ki a politikus.