Pásztor István marad a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke

Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén. A politikus sikeresnek értékelte a párt utóbbi négy évét.

Az elnöki tisztségre az egyetlen jelölt Pásztor István volt, akire a jelen lévő 281 küldött közül 274-en szavaztak a magyarcsernyei tisztújítón.

Pásztor István szerint pártja sikerét a legjobban a közösség elfogadása bizonyítja. Úgy fogalmazott: a VMSZ „az elmúlt 4 évben teljesítményével újra kivívta a vajdasági magyar közösség egyértelmű támogatását”. Kiemelte, hogy a vajdasági magyarságon kívül az anyaországi és a szerbiai politika is elfogadta a pártot, valamint Kárpát-medencei vonatkozásban is elismerést vívott ki.

Programbeszédében kifejtette: a VMSZ-nek a következő négy évben is polgári értékeket felvállaló, néppárti jellegű, regionális magyar pártnak kell maradnia, amely „egy asztalhoz tudja ültetni azokat, akik a vajdasági magyar közösségen belül a politikai paletta különböző színeit képviselik”.