Kezdőlap » Kitekintő » Kárpát-medence » Példaképek a Kárpát-medencében

Példaképek a Kárpát-medencében

A Példakép Roadshow idén több határon túli városba is ellátogat.

A 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program legújabb körútja keretében ezúttal a Példakép Alapítvány magyarországi példaképeinek előadását hallgathatják végig az érdeklődők. Kárpátalján Beregszász ad otthont a rendezvénynek november 3-án.

A Példakép Roadshow idén először a magyarországi állomások mellett több határon túli városba is ellátogat, hogy a Példaképek segítségével ösztönözzék a helyi fiatalokat álmaik megvalósítására, kreativitásuk kiteljesítésére és saját vállalkozásuk beindítására.

A Példakép Alapítvány civil kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat. “Nem csak azért, hogy büszkék lehessünk tehetségeinkre és az általuk elért eredményekre, hanem azért is, hogy a pályakezdő fiatalok vonzó, elérhető és követhető életpályát lássanak maguk előtt. Egy példakép ugyanis olyan hajtóerő, amit mással nem lehet pótolni – erőt, hitet és motivációt ad, akár egy egész életre” – áll a kezdeményezés honlapján.

A 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program körútja keretében ezúttal a Példakép Alapítvány magyarországi példaképeinek előadását hallgathatják végig az érdeklődők. Felvidék, Délvidék, Erdély mellett Kárpátalján is lesz állomása a rendezvénysorozatnak. November 3-án Beregszászban várják az érdeklődőket 12.00–17.00 óra között.

A program a következő: SELF branding! Jó branding? – Nagy Zoltán (Boutiq’ Bar, tulajdonos, bártender), Facebook = Létezem? – Ljasuk Dimitry (GlobalPlaza Kft., ügyvezető igazgató és tulajdonos), Etikus üzlet, fenntartható profit – Gál-Berey Tünde (Villámfordítás, tulajdonos, projektvezető), Krízis.Pontok – Kalandorból vállalkozó, vállalkozóból vezető – Valentínyi Katalin (Példakép Alapítvány, alapító), Gondold másképp! A vállalkozói szemlélet fontossága a (gazdasági) életben – Magyar Vilma (Underguide Kft., ügyvezető, társalapító).

Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött a következő linken.

A felvidek.ma nyomán.

Szólj hozzá!

Read previous post:
Szenegált bemutató fotókiállítás nyílt Beregszászban

A világutazó Demény István fényképeiből nyílt kiállítás október 12-én a Rákóczi-főiskolán működő Fodó Sándor Kulturális Központban a Pro Cultura Subcarpathica...

Close