Politikai tőkét kovácsol a minszki tragédiából Lukasenko
A szörnyű metrórobbantás megrázta a belarusz társadalmat, és azonnal politikai spekulációkra sarkallta Lukasenko elnököt. „Én nem zárom ki, hogy ezt az ajándékot kívülről kaptuk” – reagált az elnök, aki utasította mindenható titkosszolgálatait: állapítsák meg, kinek nem tetszik a stabilitás és a nyugalom Belaruszban.
Lukasenko 1994 óta folyamatosan hatalmon van, és vaskézzel irányítja országát. Az ellenzéket meglehetősen durva módszerekkel nyomja el, és többnyire a külföld, a nyugati demokráciák zsoldosainak minősíti őket. Ám ez a séma a most feltűnően gyorsan elfogott tettesekre nem nagyon illik. Egyszerű munkások, esztergályosok és villanyszerelők – mondta róluk maga Lukasenko elnök. Mindannyian huszonöt év alatt vannak, mindannyian Vityebszk városában születtek, és állítólag azonnal bevallották, hogy a hat évvel ezelőtti vityebszki és három évvel ezelőtti másik minszki robbantást is ők követték el. Vagyis ezek szerint 18-19 évesen már terrorizmussal foglalkoztak.
A leglényegesebbet már tudjuk, hogy ki és hogyan hajtotta végre ezt a terrorcselekményt, de egyelőre nem ismert, hogy miért tették. Ám nemsokára ez is kiderül – mondotta a tettesek elfogását személyesen bejelentő Lukasenko. És ahogy azt sokan megjósolták, azonnal az ellenzéket kezdte emlegetni, sőt utasítást adott az ellenzéki politikusok kihallgatására. Ezen a legkevésbé az ellenzék volt meglepve.
Lukasenko olyan ember, aki mindig a konfrontációt, mindig az ellenséget keresi. Ez szovjet politikai módszer: találni egy ellenséget, és mindenért őt okolni. Pedig most egyedülálló lehetőség nyílt volna előtte, hogy nemzeti egységet teremtsen. Hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ellenzék köreiben nincsenek olyanok, akik ilyen szörnyű módszereket alkalmaznának. Mégis azonnal elkezdődött a regionális vezetőink, aktivistáink kihallgatása. És a mi titkosszolgálataink bárkiből bármit kivernek, ha erre utasítást kapnak – mondotta Alekszej Mihalevics, aki a legutóbbi választásokon elnökjelöltként indult Lukasenkóval szemben, és akit csak nemrég engedtek ki a börtönből, ahová a választások utáni tüntetések miatt került.
Az ügy kihasználása a politikai ellenfél szétzúzására nagyon csábító lehetőség, s a jelek szerint a belarusz hatalom nyitva hagyott más variánsokat is: a nyomozást vezető ügyész, Voronyin például egyáltalán nem beszélt politikáról. „Indítékuk egyértelmű. A legfontosabb szándékuk az volt, hogy minél több embert öljenek meg” – mondotta a tettesekről, és magyarázatként hozzátette: mindegyikük túlértékeli önmagát és gyűlöli a környezetét. Ebből a kiindulópontból így még bármilyen történet kikerekedhet.
És sok a homályos pont, a kül- és belföldi elemzők egy sor fontos kérdésre nem kaptak választ. Belaruszban a korábbi robbantások után gyakorlatilag az egész férfi lakosságtól ujjlenyomatokat vettek, mégsem jutottak semmire. Aztán szó sem volt arról soha, hogy a korábbi terrorcselekmények között bármilyen összefüggés lenne, például megegyezne a robbanóanyag. Sok profi valószínűtlennek tartja, hogy fiatal sihederek speciális kiképzés nélkül ilyen bonyolult robbanószerkezeteket tudjanak összerakni, és precízen, hatékonyan működésbe hozni.
Belaruszban kérdéseket csak a hatalom tehet fel. Az államügyészség máris megfenyegette a sajtóban és az interneten a hivatalos verzió furcsaságait feszegető ujságírókat, bloggereket, hogy eljárást indít ellenük. Az ellenzék pedig a szokásos forgatókönyv megvalósulásától tart. Attól, hogy Lukasenko elnök a tragédiát a szabadságjogok további megnyirbálására fogja felhasználni.