Kezdőlap » Kitekintő » Kárpát-medence » Potápi: minden magyar gyermeknek legyen lehetősége magyar óvodába járni

Potápi: minden magyar gyermeknek legyen lehetősége magyar óvodába járni

A harmadik üteménél tartó kárpát-medencei óvodafejlesztési programmal a kormány meg akarja teremteni a lehetőségét annak, hogy minden magyar gyermek és minden vegyesházasságban született gyermek magyar bölcsődébe, magyar óvodába járhasson.

Erről Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszélt szerdán Nyárádszeredában, amikor a katolikus templomkertben, a Bocskai-napok keretében, a helyi közösség képviselőivel együtt ünnepélyesen elhelyezték az új magyar óvoda alapkövét.

Az államtitkár kiemelte: a Nyárád-mentén több mint hatvanezer, annak legnagyobb településén, Nyárádszeredában pedig több mint hatezer magyar él, és fontos, hogy ez a közösség meg tudja őrizni identitását. Ezt a célt szolgálja a katolikus egyház óvoda-, illetve a református egyház bölcsődeépítési beruházása, amely a magyar kormány 70 millió forintos támogatásából valósul meg.

Poptápi Árpád János elmondta: a külhoni magyar óvodák fejlesztésére és építésére két éve elindított program eddig első két ütemére több mint 38 milliárd forintot fordított a magyar kormány, a most zajló harmadik ütemre pedig 9 milliárd forintot szavazott meg. A támogatás több mint fele, mintegy 24,8 milliárd forint Erdélybe irányul, amit 94 óvoda és bölcsőde kialakítására, és 102 felújítására fordítanak.

A program keretében a Kárpát-medencében eddig 450 óvoda fejlesztésére és 160 építésére juttattak kormányzati támogatást.

“Anyanyelven lehet a legjobban tanulni, illetve a szocializációs alapvető folyamatokba bekapcsolódni, és azok, akik magyar óvodába járnak, nagy valószínűség szerint magyar iskolába is fognak járni” – mutatott rá az államtitkár.

Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere az MTI-nek elmondta: a katolikus óvoda és református bölcsőde számára a katolikus templom szomszédságában lévő romos épület felújítása révén alakítanak ki korszerű tantermeket. Az építkezés néhány hónapon belül befejeződhet, és a romániai oktatási rendszer által megkövetelt engedélyeztetési eljárás után valószínűleg a 2020 szeptemberében kezdődhet meg az oktatás.

A polgármester szerint Nyárádszeredában az utóbbi években növekedésnek indult a gyermeklétszám, ezért is fontos a helyi közösség számára az új bölcsőde és óvoda kialakítása.

Nyárádszeredában 25 éve minden évben megemlékeznek arról, hogy 1605. február 21-én itt választották meg Bocskai Istvánt Erdély fejedelmévé.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Munkácsy-emlékérmeket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank

Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója előtt emlékérmékkel tiszteleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB): a tízezer forint névértékű ezüst és kétezer...

Close