Pozsonyban találkoztak a felvidéki politikai tömörülések képviselői

Pozsonyban találkoztak a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum meghívására a legjelentősebb felvidéki politikai tömörülések képviselői és a téma természetesen az összefogás, az együttműködés volt, illetve az egységes magyar képviselet biztosítása a közelgő parlamenti választásokon.

Az egyeztetés annak a tárgyalássorozatnak a folytatásaként valósult meg, amelyet az MKP székházában előzőleg már megtartottak. A tárgyalások utáni sajtótájékoztatón a felvidéki magyar pártok és mozgalmak képviselői kifejtették, milyen célokkal és elképzelésekkel ültek tárgyalóasztalhoz, és milyen szinten vannak jelenleg az egyeztetések. Az Összefogás, az MKP, a Magyarok Kerekasztala, az Új Egység Mozgalom nevében valamennyien a magyar parlamenti képviselet fontosságát hangsúlyozták, és azt, hogy egyetlen értelmes megoldás, ha közös listával szólítják meg a választókat.

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke felvázolta, hogy a továbbiakban az MKP-n múlik, miként jutnak egyezségre. Ez az MKP szombati ülése után derül ki, hoznak-e egyértelmű döntést arról, hogy csatlakoznak-e a Magyar Fórum által megszólított többi mozgalomhoz az összefogás, a közös lista érdekében.

Simon Zsolt kijelentette azt is, hogy az MKP ugyan meghívást kapott Bugár Bélától a közös parlamenti képviseletre, de véleménye szerint Bugár Béla ezzel a gesztussal ismét éket akar verni a magyar választók közé, és meg akarja osztani az egységes magyar képviselet kialakítását. Ezért a Magyar Fórum ott, ahol Bugár Béla van, nem kíván politizálni.

Ugyancsak kijelentette, hogy sem a Kotleba képviselte szélsőséges Mi Szlovákiánk Mozgalommal, sem az alakuló Harabin-féle Haza párttal nem kívánnak együttműködni. Amennyiben pedig az MKP-val is megegyeznek, megkezdik az együttműködés jogi formáinak, kereteinek kidolgozását, hiszen az idő sürget.

Kocur László, az MKP pártigazgatója elmondta, hogy a szombati ülésükön a régió képviselői jelenlétében döntenek majd, hogy mennyiben támogatják a magyar egységet, a közös lista állítását.

Mózes Szabolcs az Összefogás részéről örvendetesnek tartja, hogy sikerült a jelenlegi tárgyalások résztvevőivel és főleg a Magyar Fórummal megtalálni a közös hangot és egyezségre jutniuk, hiszen mozgalmuk kifejezetten azért alakult, hogy összefogják a felvidéki magyar erőket, s hogy új platformra helyezzék a felvidéki magyar politizálást valamennyi itteni magyar érdekében.

Ezzel a tárgyalássorozatnak persze nincs vége, hiszen sok feladat áll minden egyes párt illetve mozgalom, társulás előtt. Például az is, hogy melyik párt vagy mozgalom listáján valósuljon meg az összefogás, a közös magyar képviselet.

Janits Erzsébet, a Magyar Fórum alelnöke elmondta, hogy minden erőfeszítésüket a jövő, gyermekeik, unokáik érdekében teszik. Maga nőként, édesanyaként nagyon jól érzékeli és látja az itteni családok helyzetét, a mai fiatalok érdeklődési körét, de a választók érdektelenségét is a politika iránt.

Amikor Simon Zsolt megszólította őt a Fórum munkájában való részvételre, azért vállalta, mert nem közömbös számára, mennyire hallatszik a magyarság hangja a politikában, a legfelsőbb politikai színtéren és az sem, hogy a fiatalok figyelmét mennyire lehet ráirányítani a társadalom megváltoztatására, jobbítására. Hangsúlyozta, csak az összefogás, az egység vezet eredményre, csak magunk tehetünk a saját boldogulásunkért, és ennek már éppen itt az ideje.

A cél tehát, hogy minden politikai mozgalom, párt tudatosítsa, a széthúzás nem vezet eredményre, a 24. órában vagyunk az együttes cselekvésre. Az idő valóban sürget.