Programsorozat a magyar kulturális egységért

Élő Partium néven indul honismereti és kulturális-turisztikai programsorozat a régió jellegzetességeinek és népművészetének bemutatására; a „felnőtt diákcsere-program” egy összmagyar kulturális tér létrehozásával erősítené a határok fölötti nemzetegyesítést – mondta el Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke hétfőn Nagyváradon az MTI-nek. Elkötelezettek vagyunk azért, hogy a nemzetpolitikai rendszerváltozással egyetemben művelődéspolitikai rendszerváltozás is végbemenjen – fogalmazott.

Az Élő Partium turisztikai programjait a szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh kiterjesztené a Hajdúságra és a Nyírségre is, ebben pedig számítanak a helyi önkormányzatok és kulturális szervezetek mellett a magyar és román kultusztárca támogatására – tette hozzá.

MTI