gyerek iskolataska

Rászoruló iskolások javára indított akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel rászoruló iskolások javára indított országos akciót szerdán az Ökumenikus Segélyszervezet a 1353-as adományvonalon.

A szervezet gyermekenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal szeretné támogatni a nehéz sorsú diákokat még iskolakezdés előtt. A 1353-as adományvonalon minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni – közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.
Az interneten keresztül is lehet adományozni a www.segelyszervezet.hu/iskolakezdes oldalon, emellett idén is a gyűjtés stratégiai partnere a Magyar Posta, így a nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat.
Az Ökumenikus Segélyszervezet felkérésére készült kutatás szerint a tanévkezdés a legtöbb család számára nagy anyagi teher. A Kutatópont reprezentatív felmérésében részt vevő felnőtt magyar lakosság több mint kétharmada, a válaszadók 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az iskolakezdés jelentős, nehezen megoldható kiadásokat jelent egy átlagos magyar család számára.
A megkérdezett gyermekes családok 85 százaléka önerőből fedezi az iskolakezdés költségeit: ebből 27 százalék tudja ezt gond nélkül megtenni, 58 százalék csak más fontos kiadások csökkentésével. Utóbbiak közül a megkérdezettek 44 százaléka az élelmiszerre fordított kiadásokat kénytelen csökkenteni, 24 százalékuk a kötelező számlák befizetését, 9 százalék a hiteltörlesztést halasztja későbbre, 23 százalékuk pedig egyéb kiadásaiból farag le. A válaszadók 10 százaléka csak a családi vagy baráti körtől kölcsönkérve vagy más hitelből tudja finanszírozni az iskolakezdést.
Az akcióban a segélyszervezet országos intézményhálózatának látókörében élő 1000 gyermek kap segítséget. Az Ökumenikus Segélyszervezet számára fontos, hogy ne csak a tankönyvek és íróeszközök beszerzésében segítsenek, hanem ahol szükség van rá, a tornaruha, ünneplő, bérlet vagy az alapvető ruházat megvásárlásában is segíteni tudjanak.
A hazai rászorulók mellett több száz kárpátaljai és erdélyi magyar gyermek kap beiskolázási segítséget. Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött 1000 gyermek 10 ezer forint értékben történő támogatásához szükséges 10 millió forinton felül beérkező pénzből az intézményeinek programjaiban résztvevő, mintegy 300 diák felzárkózását támogatja egész évben.