Romániában törvény készül Trianon ünneplésére

Romániában a „Trianoni Békeszerződés Napjává” nyilvánítanák június 4-edikét, és kötelezővé tennék, hogy a közigazgatási intézmények országszerte megünnepeljék Erdély Romániához csatolásának évfordulóját: az erről szóló törvénytervezetet a 171 tagú szenátus több mint fele, 90 szenátor aláírta – közölte csütörtökön a kolozsvári Transindex hírportál.

Titus Corlatean külügyminiszter márciusban iktatott kezdeményezését nemcsak a kormány fő erejét képező szociáldemokraták támogatják: az aláírók között van Vasile Blaga, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt társelnöke és Calin Popescu Tariceanu házelnök is.
A törvénytervezet szerint a kormányzati szerveknek és helyhatóságoknak gondoskodniuk kell június 4-én a nemzeti lobogó kitűzéséről, a román himnusz elénekléséről, a közmédiának pedig be kell majd számolnia a „Trianoni Békeszerződés jelentőségét tudatosító kulturális, oktató célú rendezvényekről”, amelyek megszervezésére költségvetési forrásokat utalhatnak ki a helyi és központi hatóságok.
A törvénytervezet indoklása úgy írja le a trianoni békeszerződést, mint a román nép számára kiemelt fontosságú jogi eszközt, amelyre a román-magyar kétoldalú kapcsolat épül. A kezdeményezők leszögezik, hogy „a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban manapság már nem elfogadható” – idézte a törvénytervezet indoklását a Transindex.
Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kolozsvári portálnak úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy Titus Corlatean ezzel a tervezettel próbált valamiféle választ adni arra a magyarországi törvényre, amely június negyedikét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Kifejtette: a térségben a történelmet kétféleképpen lehet szemlélni, ki lehet emelni azt, ami közös vagy azt, ami elválaszt egymástól.
Az RMDSZ volt elnöke rámutatott: június 4. a magyarok emlékezetében gyász, a románoknak viszont ünneplésre ad okot. Hozzátette, eddig csak a december 1. számított ilyen napnak, most úgy tűnik, hogy „ráerősítenének erre”.
Markó Béla elmondta, hogy az RMDSZ megpróbál fellépni a tervezet ellen: figyelmeztetik a román pártokat, hogy ennek a tervezetnek a támogatásával megterhelik a közöttük és az RMDSZ közötti kapcsolatot, és ez visszaüthet akkor, amikor a szövetségre mint koalíciós partnerre szükségük lesz.
A tervezetet a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága már pozitívan véleményezte, a kormány részéről is kedvező visszajelzés érkezett. Amennyiben a szenátusban októberig nem tűzik napirendre, hallgatólagos elfogadással átkerül a döntő ház szerepét betöltő képviselőházba. A Transindex szerint jövőre már kötelező lehet Trianon-napot ünnepelni Romániában.