Semjén: a Felvidék magyarjainak nincs okuk a félelemre

A magyar hatóságok semmiféle információt nem adnak ki állampolgáraikról sem Szlovákiának, sem bárki másnak, a felvidéki magyaroknak nincs okuk a félelemre – reagált Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön az MTI-nek arra, hogy a szlovák kormánykoalíció visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát.

 

 

 

A KDNP elnöke közleményében azt írta, pártját mélyen felháborítja, hogy a szlovák kormánykoalíció visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát. Ezzel Iveta Radicová kormánya nem tudott érvényt szerezni annak a politikai ígéretének, hogy a magyar állampolgárság felvétele a jövőben ne járjon az eredeti elveszítésével – közölte. Hozzátette: a pozsonyi kormánykoalíció ismét semmibe vette az európai emberi jogi minimumot és saját országának polgárai ellenében cselekedett.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a felvidéki magyaroknak nincs okuk a félelemre, mert a Magyar Köztársaság hatóságai semmiféle információt nem adnak ki állampolgáraikról sem Szlovákiának, sem bárki másnak. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke arra bátorítja a felvidéki magyarokat, hogy „nyugodt lélekkel kérjék a magyar állampolgárságot”, Magyarország megvédi jogi státusukat.

A KDNP elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy „a magyar állampolgárságért folyamodók száma egyenletesen nő, és a nemzetpolitikai célok elérését, a világ magyarságának egyesítését semmilyen ellenkező szlovák politikai szándék nem fogja megakadályozni”.

A KDNP nem avatkozik bele a szlovákiai pártok vitájába, ugyanakkor bizonyítottnak látja, hogy a magyar szavazókat megosztó Híd-Most politikája látványosan kudarcot vallott – zárta állásfoglalását Semjén Zsolt.

Szlovákiában az állampolgársági törvényt módosító indítványának visszavonásával továbbra is az a helyzet áll fenn, hogy elveszíti eredeti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát.

A törvény ilyen értelmű módosítását a Fico vezette balközép koalíció fogadtatta el tavaly, válaszul a külföldi magyarok könnyített honosításáról hozott budapesti jogszabályra.

Az Iveta Radicová miniszterelnök vezette új jobbközép kormánykoalíció hatalomra kerülése után azonnal megígérte, hogy módosítja ezt a szabályt, s nem engedi büntetni a szlovák állampolgárokat, a négypárti koalíció azonban hónapok óta nem tudott egységes álláspontra jutni a kérdésben.

Néhány napja ugyan megszületett a végleges koalíciós álláspont, de azt öt koalíciós képviselő – az Igor Matovic vezette Egyszerű Emberek nevű frakció a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párton belül, valamint a kereszténydemokrata Radoslav Procházka – nem voltak hajlandóak támogatni.

„Nagy szlovák győzelemnek” minősítette Robert Fico, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke, volt kormányfő, hogy  sikerült megtorpedózni a koalíciós indítvány elfogadását. „Ami a parlamentben történt, az nagy siker, nem ellenzéki, hanem szlovák siker, mert úgy az ellenzék, mint a koalíció oldalán van egy képviselői csoport, amelynek érdeke, hogy gátat emeljen Orbán politikája elé” – jelentette ki Robert Fico.

Forrás: hetivalasz.hu