Sikerrel zárult a Minority Safepack-kezdeményezés

Múlt héten sikerrel zárult az európai polgári kezdeményezés, amelyet az európai őshonos kisebbség védelmében indítottak. Az Európai idő összefoglalója.

Minority Safepack – ezt a nevet viselte a polgári kezdeményezés, amelyet többek között magyar politikusok indítottak az őshonos európai kisebbségek jogi védelmének megteremtéséért.

A kezdeményezés honlapján ma már az olvasható, hogy 1 millió 215 ezer 879 aláírás gyűlt össze az előírt egymillió helyett, a megszabott hét ország helyett pedig az unió minden tagállamából érkeztek támogató nyilatkozatok. A legtöbb Magyarországról érkezett: 569 ezer. Romániában 303, Olaszországban 60, Szlovéniában 57, Spanyolországban 53 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Hetven polgári kezdeményezés indult az elmúlt hat évben, ebből eddig négy volt sikeres – jelentette ki Tóth Norbert nemzetközi jogász a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. A Minority Safepack az ötödik vagy a hatodik sikeres kezdeményezés lesz. Ez azért kétséges még, mert jelen pillanatban van egy másik kezdeményezés is, amely nagyjából a Minority Safepackhez hasonló időben zárult le – tette hozzá.