Slota a budapesti szlovák nagykövet visszahívását javasolja

 

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint Szlovákiának nem szabad már tovább hátrálnia, tapasztalván Orbán Viktor Trianon revíziójára törekvő politikáját, s tiltakozásul a miniszterelnök március 15-én elhangzott beszédére vissza kellene hívni a budapesti szlovák nagykövetet. Ján Slota szerdai nyilatkozatában azt állítja: Orbán beszéde, amelyben kijelentette, hogy a magyaroknak Brüsszel sem fog diktálni, lényegében beismerése annak, hogy a mai magyar kormányzat a trianoni szerződés felülvizsgálatára törekszik.

„Az SNS Orbán ünnepi beszédét úgy értékeli, hogy Orbán nemcsak arrogánsan viselkedik európai uniós partnereivel szemben és felrúgja az Európában jelenleg érvényes összes szabályt, hanem egyértelműen likvidálni szeretné a trianoni szerződést, amelyet a magyarok nyilván megalázónak tartanak, bár igazi békeszerződésről van szó. Ez a magyar látásmód veszélyt jelent Európa békéjére” – áll a nyilatkozatban.
 
Az SNS felszólítja a szlovák kormányt, elsősorban a miniszterelnököt és a külügyminisztert, hogy vegyék végre észre, mire törekszik Orbán, mert úgymond semmittevésükkel és meghátrálásukkal „Magyarországnak nemcsak nagyobb ereje lesz céljai eléréséhez, de bátorsága is. És az első falat Szlovákia lesz”.
 
Slota szerint a szlovák-magyar alapszerződés máig érvényben van, de azt Orbán „toalettpapírként” kezeli. „Ha a megoldást az SNS hozhatná meg, akkor azonnal lépnénk: visszahívnánk állomáshelyéről a budapesti szlovák nagykövetet és felmondanánk ezt a kétoldalú szerződést, amelynek a folyamatos semmibevétel miatt úgysincs semmi értelme” – olvasható a dokumentumban.
 
A nacionalista párt szerint szomorú, hogy a mai szlovák kormány híján van a nemzeti büszkeségnek, s tétlenül nézi, hogy déli irányból agresszió van készülőben Szlovákia ellen.
 

 MTI