Szlovák papok kerültek bajba a magyar felirat miatt

A szenci plébánia magyar anyanyelvű hívei számára magyar nyelvű hirdetményt függesztett ki – az ilyen szövegeket gyakran kizárólag magyarul kapják meg. A szlovák anyanyelvű hívek azonban ezt nem nézték jó szemmel, és a kulturális minisztériumhoz fordultak – számol be róla a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

A kulturális minisztérium figyelmeztette a plébániát, hogy hivatalos kommunikációban az államnyelvet kell előnyben részesíteni, a nem államnyelven írt szövegeket kizárólag az államnyelvi mellett, azonos vagy kisebb betűmérettel lehet feltüntetni. Az ettől eltérő gyakorlat ellenkezik a törvénnyel.
A szenci plébánia szlovák papjai sérelmezik, hogy saját szlovák híveik jelentették fel őket a minisztériumnál. Mint elmondták, a magyar hívek is panaszkodtak már rájuk nyelvi problémák miatt, de ők legalább az érsekhez fordultak. Sérelmezik azt is, hogy éppen őket jelentették fel, pedig egy meg nem nevezett politikai párt közeli hirdetőtábláján kizárólag magyar nyelvű hirdetmények vannak.

A Pozsonytól északra fekvő Szenc lakosságának a 20. század elején kb. 5%-a volt szlovák. Jelenleg a lakosság közel 70%-a szlovák, közel 15%-a magyar, de több mint 15% nemzetiségéről nincs adat. (Jó okunk van feltételezni, hogy ők többségükben magyarok.) A településen magyar nyelvű általános iskola és gimnázium is működik.