Szlovákiai népszámlálás – kevés adatlapot töltöttek ki az interneten magyarul

Nagyon kevesen éltek az idei szlovákiai népszámlálás alkalmával azzal a lehetőséggel, hogy az internetes adatlapokat magyarul is ki lehetett tölteni.

„Jogokat akarunk, miközben a meglévőket sem tudjuk kihasználni” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban kedden az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.
Az újság szerint vasárnap éjfélkor lezárult az elektronikus népszámlálási adatlapok kitöltésének lehetősége.

A lakosság 563 694 adatlapot töltött ki online – közölte Ludmila Benkovicová, a szlovák statisztikai hivatal elnöke. A hivatal a lap kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy 7437 ívet töltöttek ki magyarul. Ez az adatlapok 1,32 százalékának felel meg, miközben a magyarság aránya ennek a hét és félszerese. Magyarul 5214 személyi, 860 ház- és 1363 lakás-adatlapot dolgoztak fel.

„Az ívek kitöltésénél a nyelvválasztás az első lépések között szerepelt, így azt sem lehet mondani, hogy a statisztikusok eldugták volna ezt az opciót” – mutat rá az újság.

Azok, akik hagyományos módon szeretnék kitölteni a számlálóíveket, június 6-ig tehetik meg.

A múlt héten elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvény kapcsán az Új Szó keddi kommentárja is foglalkozik azzal, hogy a szlovákiai magyarok még a meglévő jogaikat is csak hézagosan, elégtelenül használják ki.

„Bár a hivatalos érintkezés több pontját továbbra sem szabályozza elégségesen a törvény, tisztában kellene lennünk azzal, hogy nagyon sok ügyben, témában nem a paragrafus az egyetlen viszonyítási alap. Más szóval: több témában ott a jog, mégsem élünk vele” – írta az újság. Bármelyikünk tudna szűkebb családjában találni olyanokat, akik továbbra is szlovák nyelven írják nevüket, s nőnemű ismerőseink nagy része továbbra is simán viseli az -ová végződést.

Ezek tipikusan olyan jelenségek, melyeknél csak saját lustaságunk, esetleg nemtörődömségünk miatt tartunk ott, ahol – emelték ki a cikkben.
„A jog lehetőség – élhetünk vele, de nem kötelező. Ámha valamit rettentő módon követelünk, sőt egyesek az állítják, ez igazi boldogulásunk egyetlen létező gátja, akkor tessék. Azt volna jó látni, ha a szlovákiai magyarok többsége élne az összes törvény adta lehetőséggel, kihasználná az összes jogot, s utána követelnénk továbbiakat. Mert így veszítenek igazi értékükből” – fejtették ki a lapban.

„A népszámlálási eredmény jó összehasonlítási alap lesz. Utoljára 2001-ben számoltak meg bennünket, azóta volt mondjuk hat jó, és négy kellemetlen év, politikai szempontból. A magyarok nem érzik olyan nagyon rosszul magukat ebben az országban. Ám hogy mennyire fontos számukra most, 2011-ben a magyarságuk, hamarosan kiderül” – állt a kommentárban.

MTI