Tadics pártja győzött a Vajdaságban

szavazasA DS 58, a VMSZ 8 képviselőt küldhet a 120 fős újvidéki székhelyű parlamentbe.
Fölényes győzelmet aratott a Boris Tadics vezette Demokrata Párt (DS) a vajdasági parlamenti választáson. Bojan Pajtics tartományi kormányfő, a DS alelnöke hétfőre virradóra bejelentette, hogy a tartományi parlamenti választás második, vasárnap tartott fordulójában pártja 42 képviselői helyre tett szert, így – az első fordulóban szerzett mandátumokat is beleszámítva – 58 képviselőt küldhet a 120 fős vajdasági parlamentbe. A tartományi képviselők egyik felét pártlistákról, a másik felét egyéni körzetekben választják meg. Ez utóbbi választást rendezték vasárnap az észak-szerbiai tartományban.

Az RTS szerbiai rádió-televízió híradása szerint a Tomislav Nikolics megválasztott köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Pártnak összesen 26 képviselője lesz a törvényhozásban. Bojan Pajtics közölte, hogy Csókán és két másik településen valószínűleg meg kell ismételni a szavazást, ezért nem kizárt, hogy a nevével fémjelzett választási lista jelöltjei abszolút többségbe kerülnek a tartományi parlamentben. Hangsúlyozta, hogy pártja ez esetben sem fog egyedül kormányt alakítani, hanem koalícióra lép az eddigi partnerekkel, a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ), a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV). A DS tartományi listavezetője felhívta a figyelmet arra, hogy összességében az eddig kormányon lévő pártok kétharmados többségre tettek szerint az új parlamentben.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hétfőre virradóra bejelentette, hogy pártja nyolc mandátumot szerzett az újvidéki székhelyű parlamentben, és továbbra is együtt kíván működni a DS-el.

Bojan Pajtics rámutatott arra, hogy a köztársasági elnökválasztáson a vajdasági szavazók 53 százaléka adta voksát Boris Tadicsra, a DS elnökjelöltjére, míg ellenfele, Tomislav Nikolics 43 százalékra tett szerint. „Mi (vajdaságiak) minden tőlünk telhetőt megtettünk, erről árulkodik a különbség Boris Tadics javára. Most már csak azt kell látnunk, hogy ki hibázott és ki mit tett” – mondta Pajtics, arra utalva, hogy a vajdasági eredmények ellenére Nikolic nyerte meg az elnökválasztást.
Forrás: MTI/Hirado.hu