Tánc és zeneünnep Horgoson

Június első hétvégéjén rendezik Horgoson a magyar népzenei és néptáncegyüttesek és szólisták legnagyobb délvidéki seregszemléjét. A Hagyományok Háza Hálózat-Vajdaság igényes gyermekprogramokkal vesz részt a jeles eseményen.

A horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnersége mellett tartják június 1-2-án a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivált.

A programsorozat jelentős múltra tekint vissza, a Durindót, a népi énekesek, kórusok, népzenei együttesek és szólisták találkozóját negyvenharmadik, a Gyöngyösbokrétát, a néptánccsoportok ünnepét pedig ötvenhatodik alkalommal rendezik meg – a nyolcvanas évektől – egy program keretében.

„A fesztivál vándorrendezvény, évente felváltva bácskai illetve bánáti és szerémségi település ad otthont a találkozónak. Horgos legutoljára 2005-ben volt házigazdája a rendezvénynek – avat be a részletekbe Juhász Gyula, a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság munkatársa. – A település idén is serényen készül az ünnepre, az érdeklődés kiemelkedő: a Durindón 112, a Gyöngyösbokrétán pedig 32 produkciót követhetnek az egybegyűltek.”

Horgos jelentős népzenei hagyományokra tekinthet vissza, 1906-ban Bartók Béla is gyűjtött a településen. Talán ennek köszönhetően kapta meg az elmúlt évben a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete, a Néprajzi Múzeum és a Hagyományok Háza által alapított Tiszta forrás település címet.

A fesztiválhangulatot szombaton a táncosok felvonulása, menettánca adja meg, este a Magyar Állami Népi Együttes lép fel, a táncházban a Fokos zenekar húzza a talpalávalót. A Csoóri Sándor Alap – a míves színpadi viseletekkel, s a műsorok színvonalas összeállításával – járul hozzá jelentős mértékben a rendezvény sikeréhez.

A kísérőprogramok közül kiemelkedik a Hagyományok Háza gyerekprogramja, a Kör, kör, ki játszik? címmel, amelynek keretében a játszóházban az apróbbakat és nagyobbacskákat a kovácsolás, az agyagmívesség, a hímzés és a szövés rejtelmeibe avatják be. Ugyancsak az Intézmény támogatja azt a kiállítást, amelyen a korábbi viseletkészítő tanfolyamok hallgatóinak munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.
A programhoz kapcsolódik, hogy a Hagyományok Háza gondozásában az év végén jelenik meg Németh István- Juhász Gyula Horgosi népdalok című kötete.

Csermák Zoltán