Terrorcselekmény történt a minszki metróban, 12 halott

Terrorcselekménynek minősítette a fehérorosz ügyészség a minszki metróban előző nap este történt robbantást, és bűnvádi eljárást indított az ügyben. A hatóságok bejelentették kedden, hogy 12-re nőtt a robbantás halálos áldozatainak száma, és 149-en megsebesültek. Orvosok szerint 22 sebesülnek rendkívül súlyos az állapota. A fehérorosz titkosszolgálat közölte, hogy információi vannak a robbanás állítólagos elkövetőjéről. Az eddigi nyomozás során fény derült arra, hogy a detonáció 5 kilogramm trotil robbanóerejének felelt meg. A pokolgépben betonvas darabkák és másfél centiméter átmérőjű fémgolyók voltak. A robbanószerkezetet a metrócsarnok egyik padja alatt helyezte el a tettes.

 

Kontra Ferenc, Magyarország minszki nagykövete kedd reggel az MTI érdeklődésére elmondta, hogy nem hogy magyar, de külföldi érintettje sincs annak a pokolgépes merényletnek, amely hétfő délután csúcsidőben történt a fehérorosz főváros egyik metróállomásán.

A magyar külképviselet vezetője hangsúlyozta: a pokolgépben elhelyezett betonvas darabkák és fémgolyók egyértelműen arra utalnak, hogy a tettesek emberéletek kioltására törekedtek. Egyelőre senki sem vállalta magára a merénylet végrehajtását. A helyi biztonsági szervek nem tartják kizártnak, hogy külföldről szervezték meg a merényletet – mutatott rá a magyar diplomata.

Kontra elmondta azt is, hogy fokozottan ellenőrzik a tömegközlekedési eszközöket. Kedd reggel orosz biztonsági szakemberek érkeztek Minszkbe, hogy segítsék a nyomozást.

MTI