Tusványos – Németh Zsolt: a rendezvény sajátos keveréke a szabadegyetemnek és a fesztiválnak

A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) sajátos keveréke a fesztiválnak és a szabadegyetemnek – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, Tusványos „a legkomolyabb fesztivál és a leglazább szabadegyetem a Kárpát-medencében”.
Mint mondta, a rendezvénnyel kapcsolatban magasak az elvárások, több tízezer vendéget várnak.
Számos miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is elmegy majd el a rendezvényre, de a szellemi, gazdasági, társadalmi élet meghatározó szereplői, határon túli vezetők, pártelnökök, nemzetközi meghívottak is ellátogatnak Tusnádfürdőre – tette hozzá.
Németh Zsolt jelezte, a rendezvény az idei mottója „A biztos pont”. A hosszú vita után választott mottó arra utal, hogy „egy recsegő-ropogó világban” nagyon fontos a politika számára is, hogy megtalálja azt a biztos pontot, amelyből „ki lehet fordítani a megoldást”.
„A magyar egy megosztott nemzet, és fontos, hogy a határon túli magyarok és Magyarország is tudatában legyenek a megosztottságnak és az ebből fakadó feladatoknak. Az elmúlt években képesek voltunk arra, hogy felépítsünk egy olyan határokat átívelő nemzetegyesítő politikát, amely megkülönböztethetővé tett bennünket, hogy elkötelezettek vagyunk a nemzetegyesítés és az ehhez szorosan kapcsolódó autonómia ügye mellett” – fogalmazott Németh Zsolt.
A politikus azt mondta, bízik abban, a határon túli magyarok is tudatosítják, hogy a jövő évi választásoknál „nem babra megy a játék”, és magyar állampolgárként alakítaniuk kell a magyarországi politikát is.