Újabb felvidéki felújított óvodát adtak át

Átadta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított óvodát csütörtökön a felvidéki Ipolynyéken a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa.

Grezsa István az átadást megelőzően arról beszélt, hogy az ipolynyéki óvoda az első abból az 58 óvodából, amelynek a felújítására az érintett felvidéki önkormányzatokkal már szerződést kötött a kormány. Hozzátette, hogy a program igazolta, nemcsak az egyházakkal, hanem az önkormányzatokkal együttműködve is lehet ilyen felújítási programokat megvalósítani. „Kilencvenhét esztendővel Trianon és huszonhét évvel a rendszerváltás után eljutottunk odáig, hogy nemcsak a jogfosztások ellen harcolunk már, hanem azért is, hogy összefogva a Kárpát-medence meghatározó népévé váljon a magyar” – fűzte hozzá a kormánybiztos. Grezsa István hangot adott annak a reményének, hogy az óvodafelújítási programot az összefogás keretében követni fogja egy iskolafejlesztési program is. Hozzátette: az egész Kárpát-medencében gondolkodva léptünk egy új nemzetépítés útjára, annak ellenére, hogy, mint mondta, „ezt a régiót nem tudjuk teleszülni, belakni, de szellemileg mindenképpen a miénk, hiszen több mint ezer esztendeje állított ide a sorsunk”. A kormánybiztos szerint igen fontos nemzeti üzenetértéke van annak, hogy az az Ipolynyék, amely a magyar kormány támogatásával most óvodát újított fel, emellett anyagi és természetbeni juttatásokat gyűjt és juttat el Kárpátaljának. „Egy nemzet tagjai vagyunk, együtt gyarapszunk, és ha nehezebb idők jönnek, akkor azokat együtt fogjuk átvészelni” -tette hozzá Grezsa István. Hrubík Béla, Ipolynyék polgármestere elmondta, hogy a magyar kormány jóvoltából átadott óvodaszárnyat a 2-3 éves korosztály fogja birtokba venni mint óvodaelőkészítő intézményt. Hozzátette, hogy a felújítás során a teljes fűtésrendszert, a villanyhálózatot, a padlót és a nyílászárókat korszerűekre cserélték, valamint külön vizesblokkot alakítottak ki a gyerekeknek, és bővítették a kültéri játszóterüket is. A támogatás a magyar kormány részéről több mint hatmillió forint volt – tette hozzá a polgármester. Hrubík Béla kiemelte, hogy jelenleg több mint 40 gyermek jár az óvodába, és a gyermeklétszám folyamatosan növekszik. Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke kijelentette: „Ez a térség, amelyről eddig azt hittük, hogy veszett fejsze nyele, most összefogással, gyermekhangokkal telt meg, ami újra reménnyel kecsegtet a térség előrelépését illetően”.