Ukrán származású orvost toloncolhatnak ki Szlovákiából

A 38 éves ukrán orvos ittasan ült volán mögé – nem ez volt az első eset.

Az Eperjesen dolgozó kezelőorvosnak már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel: jogosítványát bevonták, ennek ellenére mégis vezetett, ráadásul ittasan.

Az orvost először április elején állították meg a rendőrök közúti ellenőrzés céljából. A férfi ekkor több mint egy ezreléket fújt. Jana Migaľová rendőrségi szóvivő elmondása szerint az orvost őrizetbe vették, majd a bíróság ötszáz eurós bírságot szabott ki, emellett pedig bevonták a jogosítványát.

Mindez azonban nem volt elég: pontosan egy héttel később az orvos az eltiltás ellenére ismét volán mögé ült, ráadásul megint ittasan – ezúttal 0,3 ezreléket fújt.

Az orvos hat hónap feltételes börtönbüntetést kapott, a jogszabályok értelmében akár ki is toloncolhatják.