Utótalálkozót szervez a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA) december 6-án, szerdán szervezi meg a Határtalan Kárpátalja elnevezésű program utótalálkozóját, ahol a résztvevők beszámolnak az utazás során szerzett élményeikről.

A KMTA szeptember és október folyamán két erdélyi és egy kárpátaljai utazást szervezett meg és bonyolított le. A kirándulások legfőbb célja az volt, hogy a magyarországi középiskolás diákok megismerjék a határon túli területek természeti és történelmi értékeit, a külhoni iskolák meglátogatásával pedig a diákok lehetőséget kaptak az ismerkedésre is.

A KMTA az utótalálkozón hirdeti ki azoknak a diákoknak a névsorát, akiket a támogatottjai közé választott az alapítvány. Beszédet mond Dr. Réthelyi Miklós a KMTA kuratóriumi elnöke, de a rendezvényen jelen lesz Dr. Latorcai Csaba, a magyar Miniszterelnökség helyettes államtitkára és Dr. Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Szemle főszerkesztője.

Az esemény délután 15 órakor kezdődik Budapesten, a Tüköry utca 3-as szám alatt.

Az érdeklődők részvételi szándékukat december 4-én 17 óráig jelezhetik az [email protected] e-mail címen.