A Duna World ősszel is színes műsorokkal jelentkezik

Szeptembertől kezdődően tematikus napokkal és az aktuális emlékévekhez kapcsolódó műsorokkal jelentkezik a világ magyarságához szóló televízió, amely ebben a szezonban is megmutatja a diaszpórában élőknek az óhaza kulturális színterének legjavát: Aranykor, Szent Mihály Nap, 1956 élő emlékezete, Jónak lenni jó!, Príma Primissima – ezek csak a legfontosabbak a tematikus műsorok közül.

A Magyarországon zajló, Aranykor elnevezésű, Arany János 200. születésnapjának tiszteletére meghirdetett emlékév hiteles bemutatása egész évben a magyar közmédia egyik kiemelt feladata. Az Arany-emlékév során a Duna World, a diaszpórában élő magyarok számára is elérhetővé teszi az év közben rögzített produkciókat, amelyek a magyar színjátszás kiváló művészeinek tolmácsolásában kerülnek a nagyérdemű elé. Bálint András és a Kaláka együttes után Kovács Ákos önálló Arany estje ígérkezik különösen izgalmasnak. A népszerű zenész-énekes produkciója a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében kerül bemutatásra. Ennek televíziós premierje októberre várható és az M5 kulturális-ismeretterjesztő adó után a Duna World is műsorára tűzi az előadást. A Mácsai Pál direktor vezette Örkény Színház is részese az Aranykornak: az igazgató vezetésével „utazó” produkcióként több helyszínen is színpadra kerül az Aranyozás c. est, a Duna World novemberre tervezi ennek bemutatóját.

Ugyanígy a távolban élő magyarok találkozhatnak majd a fiatalabb Vidnyánszky Attila által rendezett Arany előadással, amit Debrecenben rögzítünk és az év vége felé tűzünk műsorra. Arany Asszonyok címmel Hűvösvölgyi Ildikó és Elek Szilva kulturális csemegének számító estje is megjelenik majd a televízió képernyőjén. Ezt az előadást szintén novemberben rögzíti a közmédia. A színházi felvételeken túl a televízió mellett, a közmédia online felületein is életre kel Arany János és ősszel, a Petőfi Rádiót bevonva, DJ-verseny veszi kezdetét Aranycore elnevezéssel azért, hogy a legfiatalabbak is megmutathassák, milyen módszerekkel tudják „fogyaszthatóvá” tenni Arany műveit kortársaik számára a XXI. században.

1956 61. évfordulójára is tematikus műsorszámokkal készül a csatorna: Hábermann Jenő producer sorozata 15 részben, 5 perces történetekkel állít emléket a forradalom hőseinek és a megtorlás áldozatainak. A Szabadságunk harcosai – 1956 címet viselő kisfilmekből a szabadságharc hétköznapi hőseinek portréját is megismerhetjük. A Duna World tematikus műsorfolyammal készül a Magyar Szórvány napjára is, ennek időpontja november 15. Körkapcsolásokkal, riportokkal, a külhonban megmaradásukért küzdő magyarok életének bemutatásával készül a csatorna.

Idén is elmaradhatatlan a Jónak lenni jó!, a magyar közmédia adventi adománygyűjtő, jótékonysági műsorsorozata, amely néhány éve megkapta Ferenc pápa áldását, tavaly pedig Magyar Termék Nagydíjas lett. A múlt év végén a nézők és hallgatók segítségével 261 millió forint gyűlt össze a 10 esztendős Református Szeretetszolgálat javára. Az idén decemberben a Máltai Szeretetszolgálat missziós tevékenységét lehet támogatni a közmédia segítségével.

November 23-27. között a kopt keresztényekről forog egy mozi Egyiptomban, azután, hogy az Irakban üldözést szenvedett keresztényekről szóló „Övék a mennyek országa” című dokumentumfilmet májusban már levetítette a közmédia. A Duna World mindkét alkotást műsorára tűzi.

Ehhez szorosan kapcsolódva a csatorna tematikus anyagokban mutatja majd be a Hungary Helps programot, azaz azt a szerepvállalást, amellyel Magyarország az üldözött keresztények mellett a világ számos helyén hátrányos megkülönböztetést szenvedő közösségek megsegítését célozza meg. A Duna World folyamatosan bemutatkozási lehetőséget ad a Media Mecenatúra program által támogatott filmeknek. Heteken keresztül vetítjük majd a Príma Primissima díj ez évi jelöltjeinek mini portréit is. Az élő adás december első hétvégéjén kerül adásba a Duna World csatornán is.

MTVA