A többség nem akar szigorítani az abortusz-szabályokon

Miközben a magyarok fele elismeri, hogy a magzatnak a fogantatástól joga van az élethez, a többség mégis az önálló döntés körébe sorolja a terhességmegszakítást – ismerteti a Szinapszis Kft. kutatásának eredményeit a szerdai Népszabadság. A WEBBeteg egészségportál kérésére készített, februárban végzett, mintegy 422 ember megkérdezésén alapuló felmérésben résztvevők fele állította: a magzatnak a fogantatás pillanatától kezdve joga van élethez. Ha ezt komolyan gondolják, akkor ez a mostaninál lényegesen szigorúbb abortusz szabályozást feltételezne, a szigorítással azonban már nem értenének egyet a kutatásban résztvevők – írja a lap. Sőt a többség megfelelőnek tarja a jelenlegi szabályozást.

(Most az anya válsághelyzetre hivatkozva a terhesség 12. hetéig kérheti a terhesség megszakítását.) Arra, hogy mindenkinek saját döntése, megtartja-e magzatát, illetve akár gazdasági, akár családi okok miatt indokolt lehet-e az abortusz, a megkérdezettek csaknem háromnegyede igennel válaszolt. Akiknek volt már abortuszuk, még ennél is megengedőbbek.

A számokat erősíti az is, hogy a többség (60 százaléka) szerint az abortusz főként egyéni kérdés. Az interjúalanyok csupán 15-16 százaléka gondolja úgy, hogy a terhességmegszakítás erkölcsi, illetve orvosi döntés elsősorban.

A megkérdezettek csaknem fele (45 százaléka) nem tudja, hogy a terhességmegszakításnak van-e jogi feltétele. Mindössze minden negyedik válaszadó említette, hogy vannak bizonyos szabályok, és ezeket többnyire helyesen sorolták fel – áll a cikkben.

A mintában szereplő válaszadók közül minden harmadik nőnek volt már abortusza. Ennél gyakrabban jellemzően az 55 év felettieknél, és az alacsonyan iskolázottaknál fordul elő a nem kívánt terhesség megszakítása.

(MTI)