Alkotmányjogász: szigorúbban kell szabályozni a terroristák idő előtti szabadulását

Szigorúbb feltételekhez kellene kötni az idő előtti szabadulás lehetőségét terroristák esetében – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában a pénteki londoni merényletre utalva.

A szakértő szerint a kedvezményes szabadulás gyakorlata elterjedt nyugaton, mert egyes vélemények szerint segíti az integrációt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szabályozás kettéválasztásával is meg kell különböztetni az élet elleni bűncselekményeket a kisebb súlyú esetektől.

Ifj. Lomnici Zoltán megjegyezte, hogy a brit fővárosban a fegyveres támadások száma a harmadával, a késes támadások száma több mint 50 százalékkal megugrott az utóbbi három évben. Hozzátette: London polgármestere közben úgy véli, hogy a terrorizmus a nagyvárosi élet velejárója. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a bevándorlók leszármazottait már nem lehet kitoloncolni az országból.

MTI