Az ember tragédiáját mutatja be a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében

Az ember tragédiáját mutatja be a Nemzeti Színház pénteken; a Madách Imre műve alapján készült, arénaszerű térben megvalósuló látványos előadást Vidnyánszky Attila rendezésében láthatja a közönség.

„Ez a világ egyik legjobb szövege” – mondta az MTI-nek a rendező, aki többször is színpadra állította már Az ember tragédiáját. Hozzátette: büszkének kell lennünk arra, hogy ez a mű egy magyar ember fejéből pattant ki. „Ehhez képest minden híg, minden üres, minden súlytalan” – tette hozzá.

Felidézte, középiskolai tanárként szeretett bele Madách művébe. „Azóta foglalkoztat, és foglalkoztatni is fog, amíg színházat csinálok” – tette hozzá. Mint mondta, rengeteget rendez, de kevés az ismétlődés pályáján, a Tragédia – a Bánk bán mellett – a nagy kivételek egyike.

Ezúttal a mű látványszínházként, totális színházként jelenik meg. Vidnyánszky Attila kiemelte: minden rendezése más, de vannak állandósult elemek is. Van olyan ötlet, díszletelem, amely az 1997-es első Tragédia-rendezése óta jelen van.

Mint fogalmazott, ezúttal a jó és a rossz közötti szabad választás lehetősége foglalkoztatta. Szerinte az előadás „témákat” vet fel. „Tehát vannak gondolatok, hangulatok, világmagyarázatok, a világon való fogáskeresések, és az ember szabad döntése, hogy mi mentén halad” – mondta, hangsúlyozva, hogy a döntés szabadsága nagy ajándék, és óriási felelősség is.

Az Úr Sinkovits Imre hangján szólal meg, erről a rendező elmondta, hogy a folytonosság jelenik meg általa. „Számomra fontos, hogy stafétabotot veszek át” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Sinkovits hangja a földöntúli dimenziót jeleníti meg.

Mint mondta, az előadásban játszó kaposvári egyetemistákkal a Tragédia egyórás változatát is el fogják készíteni, a produkciót iskolákban játsszák majd. Egy négyszemélyes változat színpadra állítására is készül, amelyet kis térben fognak bemutatni.

Az előadás díszlettervezője Olekszandr Bilozub, akivel csaknem másfél évtizede dolgozik együtt a rendező, a jelmeztervező Bianca Imelda Jeremias. A darab koreográfusa Bozsik Yvette.

Az arénaszerű színpadon, a nézők által körbevett játéktérben megvalósuló produkció minden oldalról nézve más. Bizonyos gondolatokat, információkat, emocionális helyzeteket más-más színésztől kap meg a közönség a nézőtér különböző pontjain. Két oldalról szélesvásznú filmként tekinthet a színpadra a néző, szemből perspektivikus a látvány – fogalmazott, hozzátéve: inspirálta ez a tér is, amelyet izgalmas volt megszólaltatni.

Az előadásban Évaként Ács Eszter, Ádámként Berettyán Sándor látható, mellettük Berettyán Nándor, Csurka László, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Herczegh Péter, Mátyássy Bence, Mészáros Martin, Nagy Mari, Nagy Márk, Rubold Ödön, Schnell Ádám, Szabó Sebestyén László, Szalma Tamás, Szép Domán és Tóth Auguszta szerepel a darabban.

Madách Imre drámai költeményét 1883. szeptember 21-én mutatták be Paulay Ede rendezésében a Nemzeti Színházban. A Tragédia 135 éve szerepel az ország első színházának repertoárján. A jelenlegi Nemzeti Színház 2002-ben Az ember tragédiájával nyitotta meg kapuit.

A Csongor és Tünde, valamint a Bánk bán után Az ember tragédiája műsorra tűzésével a 2018/19-es évadtól a magyar drámairodalom mindhárom klasszikusa látható a Nemzeti Színházban.