Kezdőlap » Kitekintő » Magyarország » Az ENSZ részéről jelezték, hogy Európában merényletek várhatók a szakértő elmondása szerint

Az ENSZ részéről jelezték, hogy Európában merényletek várhatók a szakértő elmondása szerint

Az ENSZ részéről jelezték, hogy Európában merényletek várhatók – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő.

A szakértő Belgiumot és Nagy-Britanniát említette, ahol magas szintű a készültség. Ugyanakkor megjegyezte: az Európai Unió rendőrsége, az EUROPOL jelentése szerint a korábban valamely terrorszervezethez csatlakozott, Európába visszatérő harcosok nem követtek el merényletet.

A legtöbb terrorcselekményt „hazai neveltetésű” merénylők követték el.

Kis-Benedek József elmondta, hogy az EUROPOL 2006 óta ad ki évente jelentést az előző esztendőben történt terrortámadásokról. Európában öt típusú merényletről írnak részletesen. Ezek: dzsihadista, nacionalista (ebből van a legtöbb), jobb-, illetve baloldali indíttatású, és „tematikus”.

A jelentésből kitűnik, hogy tömegpusztító fegyverek felhasználására vonatkozóan történtek kísérletek az Európai Unióban (Németországban, Franciaországban, Olaszországban).

A jelentés szerint 2018-ban 129 merénylet történt, míg előző évben 217. Ez csökkenő tendencia, de kérdés, meddig tart – közölte.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Több ezren békésen, néhány százan erőszakosan tüntettek a G7-csúcstalálkozó ellen

Több ezren tiltakoztak békésen a francia-spanyol határ francia oldalán, Hendaye-ban és a spanyol oldalon fekvő Irunban a G7-es országcsoport szombat...

Close