Az M5 csatornán lesz látható szombaton a Trianon rockopera

Szombaton este sugározza a Trianon című rockoperát az M5 kulturális csatorna – közölte az MTVA Sajtó Osztálya kedden az MTI-vel.

Az Esztrád Színház június 22-én és 23-án a budapesti Hősök terén mutatta be a rockoperát Koltay Gábor rendezésében. A két előadást összesen 18 ezer ember látta. Az előadásokat 12 kamerával rögzítették, ezt a felvételt láthatják szombaton 21 óra 5 perctől az M5 kulturális csatorna nézői.

A mű zenéjét Koltay Gergely, a Kormorán együttes alapítója és vezetője szerezte, aki egyben a dalszövegek túlnyomó többségét is írta. A rockopera szövegkönyvét, amelyben versek, prózarészletek, dokumentumok is elhangzanak, Koltay Gábor állította össze.

A zenés történelmi játék szereplői között volt Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Rudán Joe, Palcsó Tamás, Makrai Pál, Fehér Nóra, Benkő Péter, Ruttkay Laura, Sipos Imre és Laklóth Aladár is.

A produkcióban, amelynek koreográfusa a makói Forgatós Táncegyüttes vezetője, Doktor László volt, több száz táncos, hagyományőrző, lovas és artista működött közre.

A darab a századfordulótól napjainkig idézi meg a történelmet, kiváltképp az 1920-as trianoni békediktátum és az azt követő revíziós időszak, majd a kényszerű alkalmazkodás körülményeit – áll a közleményben.

Az összegzés szerint szombaton délben az Így készült a Trianon rockopera című 52 perces werkfilm is látható lesz exkluzív színészinterjúkkal és színpad mögötti felvételekkel.