Az ötvenedik virágkarneválra készülnek Debrecenben

Ötvenedik alkalommal rendezik meg augusztus 20-án a nemzetközi hírű debreceni virágkarnevált – közölték a szervezők szerdán, a karneváli programok egyik helyszínén, a Nagyerdei Stadionban rendezett sajtóeseményen, ahol több fellépő is ízelítőt adott készülő produkciójából.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere „az összmagyar, Kárpát-medencei összefogás és az európai kitekintés” karneváljának nevezte az ideit, ahol a karnevál történetében a legtöbb, 18 virágkocsi színesíti majd a menetet. Négy virágkocsi Debrecen évtizedes testvérvárosi kapcsolatait eleveníti meg, nyolc kocsit pedig a városba települt multinacionális cégek készítenek – tette hozzá.

Papp László kiemelte, hogy az országalapító Szent István királyról is szól a rendezvény, amely tulajdonképpen már hetekkel ezelőtt elkezdődött: a Szent Koronát és a Szent Lászlót ábrázoló virágkocsik ugyanis Csíksomlyóra érkeztek a pápalátogatás idejére.

A virágkarneválhoz kapcsolódó karneváli hét programjai az idén augusztus 14-től 21-ig tartanak – mondta a polgármester, jelezve, hogy a tavalyi siker után idén is tartanak augusztus 21-én ráadás karneváli felvonulást.
A virágkompozíciók – amelyek elkészítéséhez a hazai élő és szárazvirágok mellé egymillió szál friss dália érkezik majd Hollandiából – felidézik az elmúlt fél évszázad legemlékezetesebb karneváljait – hangzott el a tájékoztatón.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, hogy a karnevál idejére Debrecenbe érkezik Boldogasszony-kiállításuk, amelyen 55 kortárs magyar művész mutatja be Szűz Mária és a magyarság kapcsolatát.

Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke közölte: a debreceni rendezvényekkel párhuzamosan augusztus 15-től egyhetes programsorozatot szerveznek Nagyváradon és a bihari térség számos magyarlakta településén. Most első alakalommal a Nagyváradra látogató öt virágkocsival az Érmellék valamennyi magyarlakta településén megállnak egy-egy órára, hogy a helyiek is részesei lehessenek a virágünnepnek.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta: a karneválra Belgiumból, Hollandiából, Horvátországból, Indonéziából, Japánból, Kolumbiából, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Spanyolországból, Tajvanról, Törökországból és Ukrajnából érkeznek művészeti csoportok. A tíz magyarországi együttes mellett 17 külföldi vonul majd fel a virágkocsik között a Nagyállomástól induló, a Nagytemplom mellett elhaladó és a Nagyerdőbe tartó karneváli menetben.

A karneváli programsorozat keretében több mint száz kulturális rendezvény várja majd az érdeklődőket Debrecenben: idén is megtartják a gyerekek Galiba-fesztiválját, a Békás-tó partján a hagyományos sörkert az idén egy bajor sörfőzde kínálatával is bővül, a Táncol a város programok keretében négy napon át ropják majd a táncot a belváros terein, és hatodik alkalommal lesz Karneváléj a Nagyerdei Stadionban – sorolta Bódor Edit.

Lévai Balázs, a Karneváléj művészeti vezetője hangsúlyozta: egyedi és egyszeri show-t rendeznek az 50. virágkarneválon mintegy kétezer közreműködővel. „Egy jó buli úgy kezdődik, hogy leoltják a lámpákat” – mondta a televíziós szakember, megjegyezve, hogy a Nagyerdei Stadionban is lekapcsolják majd a reflektorokat, helyettük 600 „intelligens lámpa” világítja majd meg a stadion küzdőterét.

A fellépők közül a szerdai sajtóeseményen Nagy Bogi és Pál Dénes énekes, a Debreceni Mazsorett Együttes, a Hajdú Táncegyüttes és a Bürkös Zenekar, illetve a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület adott ízelítők a karneváléji programból.

Szabadfi Szabolcs pék a sajtótájékoztatón bejelentette: helyi pékekkel együttműködve a karneválra megalkotják Debrecen kenyerét, amelyhez több mint száz éves kovászt használnak majd, és fával fűtött kemencében sütik.

Tíz helyi cukrászat pedig azon verseng majd, hogy melyikük fagyija lehet egy éven át Debrecen fagylaltja – fűzte hozzá Bódor Edit, aki emlékeztetett rá, hogy tavaly készítették el helyi cukrászok a város tortáját, a debreceni mézes-mázast, amely azóta a környék kedvelt süteményévé vált.