Az ukrán falvak tradícióit is bemutatják a 11. Ördögkatlan Fesztiválon

Több mint 650 kulturális programot kínál a 11. Ördögkatlan Fesztivál, amelyet július 31-től augusztus 4-ig rendeznek meg négy dél-baranyai településen: Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

Az összművészeti eseményen általában 70-80 ezer ember vesz részt, idén is hasonló látogatószámra számítanak a szervezők – mondta el Bérczes László főszervező pénteken sajtótájékoztatón, Pécsett. Beszámolt arról is, hogy a fesztivál idei 200 millió forintos költségvetésének túlnyomó része állami támogatás. A látogatók ugyanakkor a rendezvénysorozat ideje alatt mintegy 300 millió forintot hagynak a térségben – tette hozzá egy tavaly készült felmérésre hivatkozva.

A Sztalker Csoport első önálló bemutatóját az Ördögkatlanra időzítette. Mint az egyik alkotó, ifjabb Vidnyánszky Attila pénteken kiemelte, Faulkner Míg fekszem kiterítve című szövegét állítják színpadra. Az előadást négyszer adják elő az Ördögkatlanon, ezután vidéken játsszák, a jövő évadtól pedig Budapesten is. A nagyharsányi Szoborparkba szervezett bemutatót az Ördögkatlan is koprodukciós partnerként jegyzi, akárcsak a K2 Színház Baranyai gyöngyösbokréta című darabját, amely ősztől a MU Színházba kerül.

A fesztiválon számos irodalmi és zenei programmal is várják a látogatókat. Snétberger Ferenc tanítványaival a nagyharsányi Narancsligetben fognak fellépni, de a művész triójával is ad koncertet. Fellép mások mellett Tompos Kátya, Zséda, a Csík Zenekar és Presser Gábor, az Anima Sound System, a Budapest Bár, a Quimby, a Kiscsillag.

A Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus Haydn Teremtés című oratóriumának magyar nyelvű változatát mutatja be, fellép a belga Circus Marcel Társulat és több képzőművészeti kiállítás is lesz.

Idén is lesz Ukrán Udvara Both Miklósnak a nagyharsányi Rácz-házban, ahol négy napon át ezúttal az ukrán falvak tradícióit, ünnepeit mutatják be.

A további részletekről a www.ordogkatlan.hu oldalon lehet tájékozódni.