Befejezi a termelést a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.

Az ötvenes évek óta működő gyár befejezi termelését. A társaság nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint négyszáz embernek mondtak fel – közölte a cég a Klubrádióval.

A Klubrádió január 23-án számolt be a cégtől kapott közlés alapján arról, hogy a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bejelentette a termelés befejezését, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet részben a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott. A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint 400 embernek mondtak fel. Azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalataiknál, és további tárgyalások vannak folyamatban.

Nyilvános cégadatok szerint a Szarvasi Fém-Vasipari Zrt. 2017-ben 4,79 milliárd forint nettó árbevételt ért el a 2016. évi 3,76 milliárd forint után. A társaság 2016-ban még 55,89 millió forint nyereséggel zárt, 2017-ben viszont 217,71 millió forint veszteséget termelt.
Tavaly április 3-án jelentette be a száz százalékban magyar tulajdonú Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., hogy közel kétmilliárd forintból fejlesztette termelését, a cég az IKEA egyik lámpacsaládjának kizárólagos gyártójává vált a projekt révén.

Csébits Ferenc vezérigazgató az akkori sajtótájékoztatón elmondta, a fejlesztéssel közel 200 új munkahelyet teremtenek Szarvason, és arról adott tájékoztatást, hogy a cég az emblematikus Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyárt, utóbbinak 70 százalékát exportálják a világ szinte valamennyi országába. A kétmilliárd forintos beruházási költség körülbelül 10 százalékát pályázati forrásból, 15 százalékát saját erőből, a fennmaradó részt banki hitelből finanszírozták.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A vállalat Magyarország legnagyobb lámpa- és világítótest-gyártó üzemévé vált.