Bravúros kisbaba-mentés Debrecenben

Édesapja már hazavitte azt a kisbabát, akinek az életét orvosi bravúrral mentették meg Debrecenben.


Édesanyja idén áprilisban, otthonában lett rosszul. Az akkor 15 hetes terhes kismamát agyvérzéssel vitték kórházba, mentőhelikopterrel. Életveszélyes állapotban volt, és a debreceni orvosok sajnos már semmit sem tehették érte. De édesapja és a rokonai kérésre az orvosi team úgy döntött, mindent megtesznek, hogy a babát életben tartsák.

A világon példa nélkül álló emberi dráma és orvosi bravúrsorozat a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában zajlott. A most tartott sajtótájékoztatón elmondták, az asszonyt egészen nyárig életben tartották, végül a csecsemő a fogantatás 27-dik hetében született meg, császármetszéssel.

A szülés után a 31 éves édesanya életfunkcióit még két napon keresztül fenntartották: ez alatt családja egyetértésével kivették 5 szervét, és azokat szervátültetésre váró betegek kapták.
A részletekről beszámolva az orvosok elmondták, hogy az agyvérzéssel hozzájuk került kismamát azonnal megműtötték. Agykamrájába csövet helyeztek, hogy csökkentsék a nyomást és leengedjék a vért. A műtét sikerült, az asszony agyműködése mégis leállt. Eszméletét soha nem nyerte vissza.

Agyhalottnak nyilvánították, de szívműködését fenntartották, mesterségesen lélegeztették, szervfunkcióit támogatták. Magzata viszont nemcsak élt, hanem élénken mozgott – ezt mutatta az ultrahang.

Az életet választották

A váratlanul drámai helyzetbe került apa, a kismama szülei és orvosai is rendkívüli döntés elé kerültek. Mit tehetnek, és mit tegyenek? Hagyják-e meghalni a 15 hetes magzatot, vagy próbálják meg a szinte lehetetlent?

Mert szinte a lehetetlennel határos fenntartani az agyhalott anya szervezetének működését, és közben így felnevelni az anyaméhben a magzatot addig, amíg életképesen megszülethet a gyermek.
Az orvosok tudták, hogy bár akadt néhány ilyen eset a világban, de azok a magzatok, akik agyhalott anyától végül világra jöttek, szinte kivétel nélkül fejlettebbek voltak. A magzat túlélése tehát korántsem volt biztos, az pedig egyáltalán nem volt garantálható, hogy egészséges lesz, ha megszületik.

Mindezek ellenére a hozzátartozók és az orvosok közösen úgy döntöttek, hogy küzdeni fognak a tudatosan tervezett és nagyon várt gyermekért. Rokonai, miközben az anyát siratták, az életet választották.

Példátlan összefogás

A lelki megpróbáltatás és az orvos-szakmai kihívás is óriási volt: egy halottnak tekinthető asszony szervtámogató kezelése zajlott, magzata védelme és későbbi világra jövetele érdekében.

Éppen ezért példátlan szakmaközi összefogás alakult ki a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának részlegei és orvosai között.
A küzdelem sikeres volt. Megszámlálhatatlanul sok orvosi problémát leküzdve eredményesen nevelték az agyhalott nő méhében a magzatot. Miután már tudták a nemét, a terhesség 20-dik hetében – az intenzív osztály dolgozóinak biztatására – nevet kapott családjától.

Ám még alig volt a magzatnak neve, amikor édesanyja állapota rosszabbra fordult: bár több fertőzést leküzdöttek, véráram-szepszist kapott. De az asszony és az orvosai győztek a fertőzéssel szemben.

1420 gramm

A magzatot ekkortól a nővérek nevén szólították, beszéltek hozzá. A család is rendszeresen látogatta őket: az apa és a nagymamák simogatták az anya hasát, beszéltek a gyermekhez. A kórteremben pedig folyamatosan be volt kapcsolva a rádió, hogy a magzat mindig halljon emberi szót és zenét…

A császármetszés optimális idejét több szakmát átfogó egyeztetés során határozták meg. A tervezett beavatkozás idejének meghatározása mellett percre pontosan előre rögzítették a szükséges teendők forgatókönyvét.
Szavakkal el nem mondható pillanat volt az, amikor a gyermeket a terhesség 27-dik hetében, 2013 júliusában, agyhalott édesanyja kezelésének 90. napján császármetszés során kiemelték – és felsírt!

Korának megfelelően fejlett, egészséges koraszülött jött világra – 1420 grammal. A műtőben könnyes arcok, egymást ölelő orvosok, a folyosón pedig a várakozó apa és a nagymamák. Ők akkor pillanthatták meg először a gyermeket, amikor a koraszülött-osztályra átvitték.

A császármetszés után két lehetőség közül kellett választaniuk az orvosoknak. Az egyik az lett volna, hogy megszüntetik az anya lélegeztetését és vérkeringésének támogatását, mire megáll a szíve…

Szervdonor is lett

Nem ezt, hanem az életigenlő lehetőséget választották az orvosok és a családtagok. Közösen döntöttek úgy, hogy az agyhalott édesanya szerveivel másokon is segítsen. Az asszony orvosi kezelésének 92. napján ezért öt ép szervet eltávolítottak testéből, és átültetésre felajánlották. A máját, a két veséjét, a hasnyálmirigyét – és a szívét.
Az öt szervből kettőt ugyanaz a beteg kapott. Az édesanya kezelése így lehetővé tette, hogy megszülessen saját gyermeke, és még négy beteg életét mentette meg – már a halála után.

A magas szintű koraszülött ellátásnak köszönhetően a 37. terhességi héten a babát egészségesen hazaengedték a debreceni klinikáról. A gyermek egészséges, szépen fejlődik. 2013 őszén hazatért oda, ahonnan édesanyját 2013 tavasszal kórházba vitték.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu