Buda, Pest és Óbuda egyesítésével világváros jött létre

1873. november 17-én világváros alakult ki Buda, Pest és Óbuda egyesítésével, amely méltó párja lett Bécsnek – mondta Katona Csaba történész.

A korabeli viszonyok között világváros alakult ki Buda, Pest és Óbuda egyesítésével 1873. november 17-én – mondta Katona Csaba történész az M1 aktuális csatornán szombaton, Budapest létrejöttének 145. évfordulója kapcsán. Hozzátette: a magyar főváros méltó párja lett Bécsnek, és 1900-ban már Európa nyolcadik legnagyobb városa volt.

A történész felhívta a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa már 1870-ben létrejött, ez is jelzi, hogy az egységes Budapest létrejötte tervezett folyamat eredménye volt. Hangsúlyozta, hogy az egyesítés jelentős előkészítést igényelt közigazgatási szempontból is, át kellett gondolni egyebek mellett a fővárosi kerületek, választókerületek kialakítását.

Katona Csaba felidézte, hogy Buda és Pest fejlettsége között nagy volt a különbség. A pestiek aggódtak, hogy a dinamikusan fejlődő kereskedővárost vissza fogja húzni Buda, a budaiak viszont attól tartottak, hogy az egyesülés után háttérbe szorulnak majd, az idő ugyanakkor igazolta az egyesítés sikerét – mondta.