CDU-politikus: érzelmi alapú a Magyarországgal szembeni kritika

Egyoldalú, általánosító és érzelmi alapú a Magyarországgal szembeni kritika – véli Arnold Vaatz, a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag konzervatív frakciójának helyettes vezetője.
A CDU/CSU pártszövetség parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője a közelmúltban tett magyarországi látogatását értékelve pénteken Berlinben az MTI-nek elmondta: a magyar politikusokkal, vállalkozókkal, kistelepülések lakóival és polgármesterekkel folytatott beszélgetései megerősítették azt a korábbi érzését, hogy a magyarországi folyamatok nyugat-európai kritikájának „kevés köze van a valósághoz”.
Úgy vélte: a bírálatok politikai elfogultságon alapulnak. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy soha senki nem vonta kétségbe, hogy Magyarország megfelel a koppenhágai kritériumoknak, amelyek rögzítik az uniós csatlakozás alapvető követelményeit, köztük a jogállamiságot. Elfogultságból, érzelmi alapon sok mindent mondanak Magyarországról, még azt is, hogy „elindult a fasizmus útján”, de mindeközben nem kérdőjelezik meg Magyarország „uniós kompatibilitását” – mondta a német konzervatív politikus.
A gazdaságról szólva a német politikus kifejtette: a 2010-ben hivatalba lépett kormány „katasztrofális állapotokat örökölt”, mert elődei „csődöt mondtak”. Az euróövezeten kívüli unós tagországok körét tekintve Magyarországon volt a legnehezebb államháztartási és gazdasági helyzet, a kormány azonban sikerrel hajtotta végre a stabilizációt, ami „tiszteletet érdemlő, hatalmas teljesítmény”.
Az adópolitikával kapcsolatban megjegyezte: kétségtelen, hogy sürgősen bevételi forrásokat kellett találni, az ágazatok megkülönböztetése a vállalati adózásban viszont visszavetheti a beruházásokat, ezért ezt a megoldást érdemes kerülni.
Az emberi jogok helyzetével kapcsolatban Arnold Vaatz kiemelte: ezen a területen figyelhető meg leginkább a kettős mérce alkalmazása, hiszen amíg például Franciaországból a személyek szabad mozgására és letelepedésére vonatkozó uniós alapelv ellenére kitoloncolnak romákat és szintiket, a magyar kormány példaértékű, „Magyarországot sok más ország fölé emelő” roma integrációs stratégiát dolgozott ki és hajt végre.
Forrás: hvg.hu