Cselekedetekkel bizonyított szeretet – ingyenes szemvizsgálat 800 kárpátaljai részére

A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége tevékenysége nem ismeretlen már a kárpátaljaiak előtt sem. Legutóbb ruha és élelmiszer-adománnyal érkeztek a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Diakóniai Központjába, hogy így segítsenek az itteni rászorulókon. De a mozgalom legfőbb célkitűzése, hogy harcoljanak a megelőzhető és visszafordítható vakság ellen, valamint segítsék a látásukat végérvényesen elveszített vagy vakon született embertársaikat a mindennapokban, és sokat tesznek a látás védelme érdekében. A SightFirst (A látás mindenekelőtt) program keretében szemvizsgálatokat, szemszűréseket szerveznek, használt szemüvegeket és pénzadományokat gyűjtenek.
A szövetség és a diakóniai központ szoros kapcsolatának köszönhetően április 21. és 28. között magyarországi szemészek vállalták a kárpátaljai szemproblémákkal küzdők ingyenes szűrővizsgálatát. Nagy Béla, a KRE Diakóniai Központjának vezetője szerint ez nagy dolog, hisz nálunk nagyon sokan a piacon vásárolják a szemüveget, s nem biztos, hogy azzal jót tesznek a látásuknak…
Nagy Bélától azt is megtudtuk, hogy a vizsgálatot Beregszászban szerették volna megejteni, hogy azok is részt vehessenek a szűrésen, akiknek nincs útlevelük. A műszerek áthozatala viszont túlságosan problémásnak és drágának bizonyult, így közös megegyezéssel a határ túloldalán szervezték azt meg (köszönet Beregsurány Község  Önkormányzatának, hogy helyet biztosítottak a programnak). A diakóniai központban, személyesen vagy a lelkészeken keresztül lehetett jelentkezni erre a vizsgálatra. Az itt kapott, iktatószámmal ellátott igazolással – és persze útlevéllel – akár át is lehetett sétálni a határon, ahol a központ mikrobusza várta a gyalog érkezőket, és a községházára szállította. Ott pedig végtelenül kedves, türelmes szakemberek – többek között Székesfehérvárról, Pécsről, Kisvárdáról, Miskolcról, Veszprémből, Budapestről, Mátészalkáról – várták a pácienseket (nem csupán Kárpátaljáról, de a határ közeli magyarországi településekről is), hogy elvégezzék a szemvizsgálatot, s a korrekció megállapítása után személyre szabott szemüveget adhassanak azoknak, akiknek ez szükséges.
A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége 3 éve indította el országos, ingyenes szemszűrési programját, amelyben eddig is évente 4 000 ember szűrését végezték el – olvasható István Zsolt, a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége kormányzójának tájékoztatójában. Az idei évben a Lions Kárpátaljai Segélyprogramja jóvoltából a szűrést kiterjesztették 800 kárpátaljai rászoruló részére is. A szűrés mellett ingyenes szemüvegeket is adományoznak, amelyek személyre szabottan készülnek majd el. Az ingyenes szemüveg felajánlást, amelynek eszmei értéke meghaladja az 5,5 millió Ft-ot, a Magyar Optikus Ipartestület ajánlotta fel. A programot széles körű összefogás támogatja: Beregsurány Község Önkormányzata, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a KRE is részese az akciónak, segít szállással, étkezési lehetőséggel és szállítással.
Kirst László optometrista-kontaktológus, A Lions Clubok Magyarországi Szövetségének régióelnöke telefonbeszélgetésünkkor elmondta, hogy ezúttal nem is a munka, a szemüvegek értéke a legfontosabb, hanem az, hogy nagy testvéri szeretettel jöttek az orvosok, hogy szaktudásukkal segítsenek, hogy ezáltal is több mosolygó ember legyen az utcán. A szem nem csupán a lélek tükre, de sok betegségről is árulkodik. Így sokak figyelmét felhívták a vérnyomás-, cukorbetegség vagy éppen a szürkehályog kialakulására is. Olyan esetekkel is találkoztak, amelyeknél már gyermekkortól kezdve szemkorrekcióra lett volna szükség, sőt, részleges vakságot is felfedeztek.
Arra a kérdésre, hogy miért vállalták ezt a missziós szolgálatot, Kirst László azt válaszolta: hogy ezzel a lelküknek tesznek jót. Magyarországon erős az optometria, s úgy érzik, hogy ezzel a nehezebb sorban élő nemzetrésznek is segíteniük kell.
– Ezek az emberek nem csak beszélnek a szeretetről, de segíteni akarnak, cselekedetükkel bizonyítják szeretetüket – fogalmazott Nagy Béla.

Marton Erzsébet